REFERENCIÁM: legújabb lakberendezési munkám - Corvin sétány

Ez a lakás egy norvég férfi tulajdona, és kiadásra készült. Alapvetően a színeket, és egy-két dolgot (kanapé, étkező garnitúra) határozott meg, illetve egyeztettünk le előre, a többit rám hagyta. Ízlés világa természetesen erősen skandináv: sok fehér, naturális fa, visszafogott színek. A lakás a VIII. kerület rehabilitált részén található, a Corvin sétányon. Gyönyörű környezet, egy meglepően tiszta és modern városrész lett belőle. Megrendeléskor készítettem több színpalettát, amiből ez került elfogadásra.


Utána készült 3 hangulati tabló, ő lett a kiválasztott:


Végül elindultam "vadászatra". A kanapét, és az étkezőbútort még együttesen választottuk ki. Utána bevetettem magam a tapéta boltba, és hosszas nézelődés után kitúrtam ez a gyönyörű, visszafogott erdőmintás tapétát, a Woodland-től. Pár hetes várakozás után meg is érkezett. Addig megrendeltem a francia ágyakat, egy kárpitostól, a háttámláját én terveztem, itt a blogomban bemutatott ötlet alapján. Végül sorra bejártam a kedvenc helyeimet, és mindenhol beszereztem a megfelelő bútordarabot, illetve kiegészítőt.















Jutott egy-két DIY ötlet megvalósítására is idő, például ez egy ikea tv állvány szett, aminél gomgot cseréltem, és a maradék tapétából ragasztottuk a belső hátlapra... a standard helyett gyönyörű egyedi kis szekrénykét kaptunk.




A terasz fotózásnál hangulatos kiegészítőket használtunk, a Butlersban vettem a vidám terítőt, a Jysk-ben találtam a kerti foteleket.
Az ágy lett a kedvencem, gyönyörűen megcsinálta Sándor. Passzítottuk hozzá a kis éjjeli lámpákat, eredetileg kék lábú, fehér burájú utolsó darabos kis lámpácskák voltak, majd egy külön bejegyzés keretében bemutatom, hogyan változtak át. Az ikeás polcokra szürke tükröket vágattam.
Gubó Viki készítette a gyönyörű fotókat köszönöm neki!
Köszönet a Butlersnak is, a kiegészítőkért.

Share:

10 comments

  1. Gratula! Szupi igazi pasis lakás lett belőle. Arra lennék kíváncsi még, ha lehet, hogy hova tudja eldugni a ruháit, meg a háztartási kisgépeket (porszívó, felmosó), ha egyáltalán van neki ilyen : )

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik a hangulata.
    Megkérdezhetem hogy a dohányzoasztalt honnan vetted?

    Üdv:Melánia

    VálaszTörlés
  3. Sógi!
    Nagyon nagyon szép lett EZ IS! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett! Gratulálok!!!

    VálaszTörlés
  5. Ramimami, az előszoba , a 2 háló és a fürdő sem lett még befotózva (jövőhéten megyünk vissza), ott van bőven hely ilyesminek...
    Melánia, a dohányzóasztal pont egy drágább darab, jó izlésed van ;) a kikában szereztem be.
    Köszönöm a kedves szavaitokat!

    VálaszTörlés
  6. én nőként is remekül érezném itt magam:))
    tetszenek a kiegészítők, se nem sok, se nem kevés, pont jó:)))

    VálaszTörlés
  7. nekem is nagyon tetszik!!! Csinos lett!!!

    VálaszTörlés
  8. Hát ez valami fantasztikus!
    Iszonyat jó tehetséged van az izléses, fiatalos és egyben eleganciát tükröző darabok összeválogatásában. Nagyon tetszik az oldal és az ötletek :)
    Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép lett a lakás, tényleg tehetséges vagy, és a színek!!! elképesztően jól néz ki.
    Engem az ágytámlás dolog nagyon megfogott, és meg szeretném csinálni. elolvastam a blogodban, de szeretnélek megkérni,ha van egy kis időd, tudnál írni többet a felfogatásról?
    Előre is köszönöm, Dóra

    VálaszTörlés

LEGKEDVELTEBB