A karácsonyi ünnepi asztal | 2015-ös trend

Hétvégén ellátogattunk a bécsi Sissi múzeumba. A kiállítás része, egy hatalmas porcelán gyűjtemény, amit nem viccelek, körülbelül másfél órán át csodáltunk meg a kislányommal, és egy picit sem éreztem unalmasnak. Az audio guide érdekes részletekre hívta fel a figyelmünket, és ami engem elsősorban megragadott, az az, hogy az1800-as évek elejéig a császári udvarban kizárólag ezüst tányérokból fogyasztották az ételt. Utána is azért váltottak, mert az ezüstöt be kellett olvasztaniuk, hogy pénzt verhessenek belőle. Rengeteg ezüst tányért, ezüstözött étkészletet, kínálótálat mutattak be, és ezt a látványt idézi nekem a Tchibo 2015-ös ünnepi terítéke, ami már kapható online boltjukban is. Szemezgettem belőle Nektek, nézzétek meg, ha pedig valamikor Bécsben jártok, feltétlen menjetek el a Hofburg múzeumába, tényleg várakozáson felüli élményt nyújtanak a régi étkészletek.

karácsonyi ünnepi teríték tchibo 2015


Az ezüst visszafogottabban jelenik meg, a tényér széleken, és hangsúlyosabban a tálalókon, üvegtartón. Egy ilyen elegáns terítéket egy szép damasztabroszra teríthetjük, választhatunk fehéret, ha az eleganciát szeretnénk hangsúlyozni, vagy akár egy burgundi pirosat is, ha a karácsony ünnepélyes arcát elenénk ki. Az étkészlet teljes kínálatát ide kattintva nézhetitek meg. 
További ötleteket találtok a Tchibo online karácsonyi katalógusában, érdemes belelapozni. 

Ha pedig egy különleges desszert süteményre vágytok, nézzétek meg ezt a videómat, amiben egy titkos La Delizia karácsonyi keksz receptet osztok meg mindenkivel.

karácsonyi ünnepi asztal tchibo 2015

karácsonyi ünnepi asztal tchibo 2015

karácsonyi ünnepi asztal tchibo 2015

karácsonyi ünnepi asztal tchibo 2015
karácsonyi ünnepi asztal tchibo 2015

Share:

0 comments

LEGKEDVELTEBB