#MERJALKOTNI #MERJFOZNI #INSPIBOX #INSPIRACIOK

NŐK AZ ÚTON | Te már az utadon jársz?

Régóta fontolgatom már, hogy elindítsak egy olyan új inspirációs vonalat, ami szerintem sokatokat érdekelne. Lassan 8 éves lesz a blogom, és ezalatt az idő alatt megfordult körülöttem a világ, pont a blogom miatt. Míg évekkel ezelőtt tanulásnak és szórakozásnak indult, ma már egy lelkes, 10 fős csapatot építettem köré, és főállásban azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Úgy érzem, megtaláltam a céljaimat, és az utamat ami oda vezet, ezt szeretném megosztani Veletek, hátha segítek másnak is ezzel álmai életét élni.







Szlafkai Évivel, a 365letszikra magazin írójával amikor januárban Frankfurtba látogattunk a Creative World kiállításra, kitaláltuk, hogy elindítjuk Magyarország első női videós podcastját.

Nők, az úton...
Folyamatosan keressük, néha letérünk róla, majd völgybe érünk, aztán hegyre mászunk, szép tájakon haladunk, majd úttalan utakon kanyargunk, de haladunk. Ez a podcast csatorna olyan nőknek szól, akik a saját útjukat járják, vagy akik még keresik azt. Könnyed, gondolatébresztő női csevej minden héten, amit útravalóként magaddal vihetsz...

Már fent van az első 3 adás, hallgasd meg:
1. adás: Mit jelent az, ha az utunkon vagyunk?
2. adás: Hogyan lehet összehozni az alkotást az üzlettel?
3. adás: Miért fontos a kreativitás a XXI. században



Hetente jelentkezünk adásokkal, feliratkozhatsz ránk
Youtube-on
Itunes-on és
Soundcloud-on.

Várjuk kérdéseidet, hozzászólásodat instagramon, vagy facebookon, legyél része Te is a beszélgetésünknek.



SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Blogger Template by pipdig