Az ideális állapot nyilvánvalóan az, ha a határaink teljesen világosak előttünk, mert csak így vagyunk képesek azokon másokat kívül tartani. A valóság azonban az, hogy nagyon sokunk számára ezek a határok homályosak, leggyakrabban akkor találkozunk velük, amikor mások már átlépték, mert mi nem húztuk meg őket élesen. “Dühöt akkor érzünk, amikor megsértik a határainkat.” (noiszem.hu). De hibáztatható valóban a másik fél, hogy nem tisztelte a határainkat, ha azokat mi nem is tettük láthatóvá? Egy rossz kapcsolat után mi fáj igazán: ahogy a másik bánt velünk, vagy hogy ezt mi hagytuk? És mit tegyünk ellene, ha magunkat megismerni sokszor egy élet munkája?
Könnyű azt mondani, hogy amikor a másik tesz veled valamit, egyszerűen döntsd el, hogy az neked belefér-e, vagy sem. Az őszinte választ ugyanis beárnyékolja a megfelelési kényszer, az önértékelési zavar, a kapcsolathoz való ragaszkodás, vagy a konfliktuskerülés. A “benned van a válasz” néha épp annyira homályos, mint egy idegen útmutató – de pluszban még frusztrál is, hogy nem tudjuk azonnal a választ, holott mások szerint illene.
A válaszok valóban bennünk vannak, csak néha nagyon nehéz hozzájuk férni a fent említett gátak miatt. Amíg ezen dolgozunk (mert ezt nem spórolhatjuk ki), érdemes mankókat használni. Megmutatom az enyémet, ami segít tisztábban látnom azt, mi fér bele egy kapcsolatba nálam – és ami nagyon fontos: mi nem.
Ezen a ponton szeretném leszögezni, hogy egy kapcsolat soha nem lesz fekete, vagy fehér. A mátrix ugyan segítséget nyújt nekem abban, hogy jobban érezzem, mi fér bele, és mi nem, ez történésenként, kapcsolatonként változhat, ráadásul az is tudja befolyásolni, hogy én milyen életszakaszomban vagyok, milyen a hangulatom, sőt, még az is, hogy milyen lábbal keltem fel. A kapcsolatok – és benne a mi viselkedésünk – sokkal árnyaltabbak, de sosem árt, ha van egy kis súgógép a lelkünkhöz.
Biztosan mindenki ismeri az Eisenhower-mátrixot, vagy leegyszerűsítve a sürgős-fontos mátrixot, ami a feladatok priorizálásában segít. Ez alapján a feladatok négy csoportba oszthatóak: sürgős és fontos, sürgős, de nem fontos, fontos, de nem sürgős, nem sürgős és nem is fontos. Nagyon hasznosnak találom, ezt vettem alapul a megértés-elfogadás mátrix megalkotásánál. A kapcsolatokban engem érő dolgokat ez alapján értékelem, és ez segít eldönteni, hogy belefér-e. Ez főként akkor nagyon hasznos, amikor magamban bizonytalan vagyok, és én is messzire kerülök a saját határaimtól. Fontos, hogy ezek nem kőbe vésettek: Nagyon sok szempont létezik, így amikor egy kapcsolatban valami ér bennünket, érdemes minden oldalról megvizsgálni, időt hagyni, de kapaszkodónak szuper egy saját rendszer.
✔️Megértem és el is tudom fogadni. ✔️
Ez a legszerencsésebb helyzet, mert teljesen békében vagyok azzal, ami történik: megértem a másik felet, látom a másik motivációját, és részemről is rendben van. Abszolút a határaimon belül van az, ami engem ér a kapcsolatban, így ez hozzám ad, nem pedig elvesz.
❌Nem értem meg, de el tudom fogadni. ✔️
Szerintem ez a leggyakoribb, ami megtörténhet, hiszen ahányan vagyunk, annyifélék – így elkerülhetetlen, hogy a másik fél olyat tegyen, amit nem tudunk megérteni. A fontosabb kérdés azonban az: el tudjuk fogadni? Amennyiben nálam igen a válasz, úgy ez is a határaimon belül van. Pál Feri mondta egyszer: “Az a jó hírem, hogy nem kell értened ahhoz, hogy el tudd fogadni.” Nagyon igazat adok neki!
✔️Megértem, de nem tudom elfogadni. ❌
A fordított eset, és ez sajnos a rosszabbik felállás, csupán annyiban pozitív, hogy látom, én fejlődtem az önismeretben: képes vagyok a másik motivációját látni, az okokat a tettei mögött. Ez azonban kevés: ha olyan, amit nem tudok elfogadni, akkor nemet kell intenem. Fontos, hogy amikor valaki átlépi a határt, nem a kapcsolat megszakítása a megoldás első körben, hanem a határok jelzése – a folytatás innen már a másik félen múlik.
❌Nem értem meg, és elfogadni sem tudom.❌
A legrosszabb eset, ami a kapcsolatokat illeti: Nem is értem a másik motivációját, és elfogadni sem tudom. Ebben az esetben jelzésnek veszem, hogy nagyon messze vagyunk egymástól: nem is értjük egymást, és az értékrendünk sem egyezik. Mindenképp a kapcsolat újratárgyalását igényli – és persze annak megvizsgálását, hogy vajon miért nem látjuk a másikat, miért nem működik a kommunikáció, és miért nem tudunk elfogadással fordulni a másikhoz.
Extra Tipp: Néha anélkül is szoktam a mátrixot nézegetni, hogy valami konkrét dolog történne, ugyanis minden pontnál eszembe jut valami régebbi sztori. Ez segít közelebb kerülnöm magamhoz, a határaimhoz, így időről-időre előveszem hogy megerősítsem – vagy újrarajzoljam a vonalakat.