Nina Dobrev (született: Nikolina Konsztantinova Dobreva) csupán harminckét éves, de már tizenöt éve vállal kisebb-nagyobb szerepet Hollywoodban – főleg sorozatokban. A legnagyobb sikert a 2009-es Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) című (meglepő módon vámpíros) könyvadaptáció-sorozat hozta el neki, amiben három szerepet is játszott: Elena Gilbertet, Katherine Pierce-t és Amara Petrovát, úgyhogy bemutathatta színészi tehetségét.
Hamar belopta magát a nézők szívébe – sokak szerint a sorozat a távozása után már nem volt az igazi –, de azóta is számos projekten dolgozik, úgyhogy a rajongóknak nem kell sokáig hiányolniuk.
Nina Dobrev a valóságban a legkevésbé sem vámpíros: az interjúk, megjelenések alapján mindig barátságos, sokat mosolyog – és egyáltalán nincs elszállva magával. Saját bevallása szerint ő még mindig az a kelet-európai lány, aki volt, csak Hollywoodban.
Az európai gyökerek otthonán is meglátszanak.
Az 1920-as években épült, spanyol stílusú ház első látásra szerelem volt Dobrev számára – a berendezésnél pedig fontos volt számára, hogy az otthonban megjelenjen saját stílusa is, esztétikus módon, izgalmas tálalásban. Ehhez Charlie Barstein belsőpítész, a Charlie Barstein Interiors alapítója segítségét kérte.
Az Architectural Digest jóvoltából pedig most te is megnézheted Nina Dobrev otthonát. Egy gyönyörű és különleges hollywoodi ház vár rád, tele hangulatos részletekkel – a cikk végén pedig szokás szerint kapsz tőlünk egy inspiráló videót Csorba Anitától, hogy te is feldobhasd otthonodat.
Érdemes megnézned a videót, aztán pedig jöhetnek a képek, hogy megismerd a részleteket, és inspirációt nyerj otthonodhoz!
Nézz be Nina Dobrev káprázatos hollywoodi otthonába!
Dobrev – hiába szupersztár – megőrizte a spórolós mentalitást, ami gyerekkorában ragadt rá: a drága kiegészítők helyett sokszor olcsóbb cuccokat választ, amikor pedig házfelújításra került sor, szimplán megvette a festéket a legközelebbi Home Depot-ban, és saját maga festette le a homlokzatot.
Ha minőségi homlokzatfestékekre vágysz, nézz körül a weber kínálatában IDE KATTINTVA.
A nappaliba lépve megnyugtató, eklektikus tér tárul a szemünk elé, amely ötvözi a California Coolt az európai hatásokkal.
És persze kutyus is van:
A rengeteg zöld növény barátságossá, hívogatóvá, megnyugtatóvá teszi az enteriőrt:

A konyha varázslatosra sikerült – megjelenik itt a kaliforniai lazaság és a country stílus is, néhány európai lakberendezésre jellemző részlettel karöltve.
A vintage terracotta padlóburkolatot Olaszországból szerezték be, az európai hatások jegyében:

Nina Dobrev és az enteriőr-tervező Charlie Barstein:

A hálószobában még inkább érvényesül az európai örökség:

A szörfdeszkák – amelyek amúgy Dobrev Teen Choice díjainak trófeái – pedig egyértelműen a kaliforniai hatást erősítik:
Ha hasonlóan stílusos ajtókat szeretnénk, nézzünk körül a Hörmann kínálatában IDE KATTINTVA.
A csodás kert pedig a napsütötte Toszkánát idézi – és mivel Kaliforniáról van szó, nyilván medencének is jutott hely:
Neked hogy tetszik Nina Dobrev otthona?
Mi teljesen odavagyunk érte, nagyon hangulatos, illik a színésznőhöz, és biztos kézzel ötvözték az amerikai és európai stílusokat.
Ha te is egyedi otthonra vágysz, van egy jó hírünk: az Álomszobagyár Inspiboxszal könnyen stílusossá varázsolhatod az enteriőrt! KATT IDE vagy a képre, ha többet szeretnél tudni Csorba Anita kreatív csodadobozáról:
És íme az ígért videó, amivel kis természetes nyugalmat vihetsz otthonodba – méghozzá egy művészi naplemente formájában:
Még több álomotthonra vágysz? Csak KATT IDE.
A képek forrása: Architectural Digest
Fotók: Ye Rin Mok
Styling: Sam Spenser
A cikk szponzorált lakberendezési linkeket tartalmaz.