Zsúfolásig tömött, klasszikus fekete hullazsákok (amelyek persze a kritikus pillanatokban adják fel a küzdelmet), vagy éppen élére állított kartondobozok. Az utolsó utáni percben valamennyi telefonmemóriában fellelhető, autóval rendelkező ismerős és családtag könyörgő hangszínnel való végigtelefonálása (akut szívdobogással és a Jóistenhez címzett könyörgésekkel kísérve), vagy éppen a költöztető autó hónapokkal előre való megrendelése. Az új lakásba való megérkezés utáni azonnali gumikesztyűhúzás, sterilizálás, kipakolás és berendezkedés – vagy éppen egy ismeretlen zsák tartalmának felderítése három hónappal később.
Bárhogyan is bonyolítjuk le, a költözés egyszerre jelent feldobott izgalmat és konstans sírógörcsöt legtöbbünk számára. Sokat költöztem életem során, így sajnos – vagy szerencsére – szereztem rutint ezen a területen.
Fogadjátok szeretettel ezt a rövid „ismeretterjesztő” írást, amely helyenként szarkasztikus stílust és humorosnak szánt elemeket tartalmaz.
„Megvan még a kocsid? Jaj de jó, és mit csinálsz szombaton?”
Ha nincs autónk, amibe lazán bevágjuk a holminkat és átvezetünk a-ból b-be, a költözés műveletének legkardinálisabb kérdése a logisztika megoldása. Akár költöztető céget hívunk, akár barátok segítségével próbáljuk megoldani a helyzetet, adódhatnak kellemetlen percek, amelyekben sírva imádkozunk az egyik doboz mélyére csomagolt házi pálinkáért.
Az én tapasztalatom, hogy (hacsak nem egy családi ház komplett bútorzatát és kerti kiegészítőit kell mozgatni) a legtöbb esetben gyorsabb, olcsóbb és egyszerűbb megoldás a barátok, családtagok bevonása a buliba.
A költöztető cégek általában órabérben dolgoznak, így Józsi és Géza nem fog sietni, hogy minél gyorsabban és hatékonyan játsszák le a dolgokat. Legrosszabb esetben Józsi csigalassúsággal hordja fel a lift nélküli ház negyedik emeletére a dobozaidat, miközben Géza néha megpihen a lépcsőfordulókban elszívni egy szál cigit.
Ha nincs sok cuccunk, ellenben van pár mobilis ismerősünk, segítségükkel ez a program egyszerűbb és gyorsabb lesz, hiszen mindenki a saját szabadidejét áldozza be, így szeretnék minél hamarabb befejezni.
Bár lesznek pillanatok, amikor a „rohadj meg, mosógép” kifejezés lesz a legkonszolidáltabb, ami a résztvevők száját elhagyja, a program tulajdonképpen egy rögtönzött csapatépítő: közösen kell munkálkodni egy probléma megoldásán, ha pedig jó fej vagy, a pakolás utáni sört és pizzát te veszed.
„Most erre mennyi idő kell?”
Rutintalanabb költözködőként a pakolást megelőző hetekben masszív gyomorideg tette szebbé a napjaimat. „Úristen, mikor pakolom ezeket össze?” Volt, hogy egy héttel a nagy nap előtt már elkezdtem mindent összerakni, aminek az eredménye az lett, hogy a nappali leginkább egy jól felépített erődre emlékeztetett, és roppant kellemetlen volt, amikor rájöttem, hogy a három napja elpakolt cipőt mégis szeretném hordani.
A legtöbb esetben – akkor is, ha csigatempóban pakolunk – , egy gyűjtőszenvedéllyel nem rendelkező, és nem kényszeresen felhalmozó ember egy nap alatt össze tudja rakni a holmiját. Más kérdés persze, ha sok a bútor, ilyenkor érdemes a nagyobb dolgokat előre szétszedni, és még a fő attrakciót megelőzően az új rendeltetési helyére juttatni, majd (urambocsá’) ott rögtön újra összerakni.
Hálás lesz ezért az ember, amikor költözés után már csak el kell pakolnia a holmiját, nem pedig az IKEA oldalán kétségbeesetten keresgélni egy összeszerelési útmutatót.
Hullazsák vs. kartondoboz
Ha engem kérdeztek, egyik sem. Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor a betonnal érintkező fekete hullazsákból a kedvenc bőrdzsekid ujja kandikál ki, vagy a merev kartondoboz a cipelés közben egyszerűen kihengerbucskázik a kezedből, a féltve őrzött bögréid szomorú csörömpölésével kísérve. Arról nem is beszélve, hogy egy megpakolt kartondobozból egyszerre csak egyet tudsz biztonságosan szállítani (a tönkrement derék kockázatát bevállalni három egymás tetejére pakolt óriásdobozzal nem számít biztonságos szállításnak).
Én a legnépszerűbb lakberendezési áruház klasszikus, kék színű táskamodelljére esküszöm, amelyből a Balenciaga is inspirálódott. Két méretben kapható, csodásan vállra lehet venni, ha pedig éppen nincs megpakolva lexikonokkal, egyszerre többet is lazán felkaphatsz. Nem szakad, nem esik ki a kezedből, és sok-sok évig bírja a strapát. Én a sajátjaimmal az ötödik költözésemet bonyolítottam le tavaly.
Egyszerű a dolog: kipakolás után egymásra hajtogatom a kékeket, majd hengerré görgetem, mint egy polifoamot, és elteszem a szekrény aljába. Nem generálok indokolatlan szemetet (hullazsákok), és nem kell utána azon törnöm a fejem, hová tegyem ezt a sok holmit, mert sajnálom kidobni (papírdobozok).
(Persze, törékeny dolgok csomagolásához a karton a legpraktikusabb. Egy kék szatyorban épen átpakolt étkészletet még elképzelni is nehéz.)
Új lehetőség vs. masszív szorongás
Közhely, de legtöbbször csak a dolgokhoz való hozzáállásunkon múlik, milyen hangulattal hagyjuk el az adott szituációt. Ha a költözésben is csak a negatív stresszt látjuk, hogy megint itt van valami, amit MUSZÁJ megcsinálni, attól csak még idegesebbek leszünk.
Ahelyett, hogy arra gondolunk: „Már megint mehetek egy másik helyre, elegem van” próbáljuk meg inkább úgy felfogni: „Ez az új lakás sokkal jobb lesz, mint az előző”.
A szükségtelen kacatok kényszeres elpakolása helyett ragadjuk meg a lehetőséget arra, hogy megszabaduljunk attól, amire nincs szükségünk. Ha máskor nem jutna eszünkbe, a költözés kiváló alkalom kikonmarizni (lassan ez egy létező magyar ige lesz) az életünket. Használjuk ki a lehetőséget, és szabaduljunk meg a széthordott zokniktól, tönkrement elektromos eszközöktől, a hat garnitúra beszáradt sminkcucctól és a mozi-/repülőjegyektől Krisztus előttről.
Csak azokat a dolgainkat vigyük magunkkal, amelyeket az „új életünkben” is szívesen használunk. Mert bizony, újabb közhely, de minden új helyszín új lehetőségeket tartogat számunkra.
A képek forrása: Adweek, Unsplash, Pixabay, Wadsworth Community Radio