Mindjárt véget ér a mentális egészség hónapja – melynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy lelkünk jóléte legalább annyira fontos, mint testünké. Bár az utóbbi években e tekintetben is felvilágosodottabb lett a magyar köztudat, még mindig van egy szemlesütésre késztető utóhatása a mentális egészség bármilyen jellegű szóba hozásának egy beszélgetés során.
Disszonáns helyzet ez, hiszen ezzel párhuzamosan a testi fájdalmainkról észrevétlenül is állandóan panaszkodunk: “Jaj, borzalmasan fáj a fejem ma is”, “Ne is mondd, megint feljött a savam”, “Hat igen, a vérnyomásom az borzalmas, és a koleszterinem is az egekben”. A legkisebb fájdalomnál hajlamosak vagyunk reflexszerűen nyúlni az ibuprofen után, és szinte mindannyiunk szekrényében lapul egy pár csomag instant por meghűlés esetére.
Ezzel szemben ha a “lélek fáj”, az emberek egy része ügyet sem vet rá. “Csak rossz hangulat, majd elmúlik”.
Egy másik része lelkesen diagnosztizálja magát női magazinok okfejtései alapján, amelyeket a szétválasztó diéta és a tavaszi cipődivat közé suvasztott cikkek közé tördeltek be.
Vannak, akik érzik, hogy valami nincs rendben belül, tudják, hogy érdemes lenne szakemberhez fordulni, mégis szégyellik magukat, hogy nem képesek megbirkózni a saját életükkel. Szerencsére azonban egyre többen jutnak el addig, hogy felismerik a jeleket, amelyek arra utalnak, képzett szakember segítségére van szükségük – és el is indulnak efelé.
“Nekem nem kell dilidoki, hogy begyógyszerezzen!
Sajnos nagyon sok esetben zavar van az emberek fejében arról, mit is jelent “dilidoki”.
Az egyik legnagyszerűbb pszichoterapeuta, Feldmár András egyenesen elzárkózik attól, hogy címkéket aggasson a klienseire,
szerinte mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk, egyikünk sem “dilis”, de egyesek, bizonyos külső körülmények hatására elvesztik a kapcsolatukat a világgal.
Ezeket az embereket látják el tévesen olyan jelzőkkel, mint bolond, elmebeteg és társaik.
Amikor valaki fél vagy szégyell segítséget kérni, sok esetben az információ hiánya is visszatartó erő, mert nem tudja, milyen szakemberhez is fordulhat.
Itt egy kis segítség a segítőkhöz.
A pszichiáter…
…orvosi egyetemi alapvégzettséggel rendelkezik, utána szerzi meg a pszichiáteri képesítést – ők tehát alapvetően orvosok. Egy részük a klinikumban dolgozik, mások egyéni terapeutaként, de arra is van példa, hogy egy pszichiáter a klinikusi tevékenysége mellett egyénileg is praktizál.
Ha valaki úgy érzi, hogy a tünetei súlyosabbak, mint egy átmeneti hangulatzavar, mindenképpen érdemes először egy pszichiátert felkeresnie.
Ő fogja tudni eldönteni azt, hogy van-e szükség gyógyszeres kezelésre, vagy elegendő a terápia. Előfordulhat, hogy a pszichiáter úgy látja, hogy a gyógyszeres kezelés mellett egyéni terápiára is szükség van. Ilyenkor vállalhatja ő a kezelés mindkét részét, de dönthet úgy is, hogy más szakembert javasol maga helyett.
Ez gyakran előfordul, hiszen ahogy egy adásvételi szerződéseket készítő ügyvéd sincs feltétlenül otthon a büntetőperek világában, és egy háziorvos sem operál begyulladt vakbelet, a pszichiáterek is specializálódtak valamely területre. Ebben az esetben a gyógyszeres kezelést a pszichiáter felügyeli, a terápiára azonban javasol maga helyett valakit, ez a valaki pedig lehet…
… pszichológus is.
Kettejük között az a különbség, hogy a pszichológus nem orvos, bár szerezhet doktori képesítést – ilyenkor kerül egy “dr.” az ő neve elé is. Fontos, hogy a pszichológus alapdiplomája szerint bölcsész, ő nem írhat fel gyógyszert.
Terápiás segítséget nyújt: objektív módon igyekszik átlátni a kliens helyzetét, célzott kérdések feltevésével segíti ennek realizálását a páciensben, és különböző módszerekkel optimalizálja az egyéni, belső munkát.
Ebben az esetben is megtörténhet azonban, hogy a szakember úgy gondolja: más típusú segítségre lenne szükség, és továbbirányít – kiegészítő gyógyszeres kezelést javasolhat pszichiáter szakember bevonásával, vagy másik pszichológust, aki átfogóbb ismeretekkel rendelkezik a problémáról, amivel a kliens felkereste.
És itt vannak a különböző “személyi trénerek”,“life coach”-ok (nem, nem az edzők), motivációs előadók és társaik.
Ők azok, akik – az esetek nagy részében – nem szereztek sem pszichiáteri, sem pszichológusi képesítést. Abban az esetben, ha valaki úgy érzi, hogy alapvetően rendben van az élete, azonban szívesen venne néhány gyakorlati tanácsot bizonyos területeken, könnyen lehet, hogy tudnak hasznos információval szolgálni.
A működésük azonban ingoványos, gyakran veszélyes terep is lehet, hiszen sokan mindenféle képesítés nélkül ígérnek könnyű sikert.
(Persze számos – főleg üzleti téren tevékenykedő – professzionális coach is van, ezért ha ilyen támogatásra vágyunk, mindenképp nézzünk utána, hogy a szimpatikusnak tűnő coachinggal, tréninggel vagy szervezetfejlesztéssel foglalkozó személy milyen kompetenciákkal rendelkezik – a szerk.)
Reklámjaik gyakran csupa mosolyt és pozitív képet tárnak elénk, ami akar releváns is lehet, ha cégvezetők vagyunk, és szeretnénk egy kicsit motiválni a dolgozóinkat, és elindítani őket az önismeret felé vezető úton.
Ha szeretnénk megoldást arra, hogyan oszthatjuk be hatékonyan az időnket, hogyan lehetünk kiegyensúlyozottabbak vagy egy picit több önbizalomra vágyunk, érdemes lehet igénybe venni a segítségüket.
Akadnak azonban olyan “motivációs trénerek”, akik a a marketinggépezet segítségével sokszor irreális és valótlan képet közvetítenek a mindennapi embernek, aki komoly gondban van önmagával, vagy az életével. Első lépésben hajlamossá tehetnek a problémák elbagatellizálására, hiszen ki gondolja, hogy a depresszióját gyógyszeresen és terápiásan is kezelni kell, ha egy jól elhelyezett, kamupozitív kétsoros éppen célba ér?
Második lépésben súlyosbíthatja is a tüneteket, ha valaki nem képes szépen megszerkesztett, motivációs mantrák hatására jobban érezni magát. “De hát a Bélának is sikerült, hát elmondta, hogy drogos és hajléktalan volt, most meg hol tart? Csak én vagyok ilyen selejtes hülye, hogy nem tudok kimászni ebből?”
“Mit tegyek akkor, ha érzem, hogy valami nem jó?”
Ha a tünetek nem nehezítik meg vagy lehetetlenítik el a mindennapjainkat, valószínűleg egy jó pszichológus is megfelelő terápiás segítséget tud nyújtani.
Ha a terápia ideje alatt a pszichológus vagy a kliens olyan változást tapasztal ezekben a tünetekben, amelyek indokolttá teszik pszichiáter bevonását, esetleges gyógyszeres kezelést, a pszichológus ennek megfelelően fog eljárni a mentális egészség érdekében.
Abban az esetben viszont, amikor kezdetben lelkinek induló tüneteink már testünket is bántják, célszerű egyből pszichiátert felkeresni.
Felejtsük el azt a téveszmét, hogy pszichológushoz járni az unatkozó gazdagok kiváltsága, pszichiátert felkeresni pedig a bolondok szoktak.
A lelkünk egészsége ugyanolyan fontos, mint a testünké. Megbetegedéseink több esetben vezethetőek vissza lelki okokra, mint hinnénk – testi bajaink jelentős hányada kivédhető azzal, hogy megfelelően értelmezzük a lelkünk jelzéseit. Figyeljünk rájuk oda: az esetek legnagyobb részében igazat mondanak.
A képek forrása: Hannibal Wiki, HBO GO, Tinseltown Tirade, Unsplash, Inverse