Előző cikkünkben arra biztattunk Benneteket, hogy csatlakozzatok hozzánk és kezdjetek velünk minden nap jógázni. Két hete már, hogy tart nálam az újabb „kihívás”.
Szeretem a kihívásokat. Az eleje mindig egy kicsit nyögvenyelős, néha az ember (nyilván) megbundázza a saját maga által hozott szabályokat, de a végén legtöbbször úgy fejezem be a kihívást, hogy nem hagyom abba teljesen, mert jobban érzem tőle magam a mindennapokban.
A jógát elkezdeni talán azért nehéz, mert nem megy rutinból.
Mielőtt belefogtam egy új pózba, rá kellett szánni az időt, hogy utánaolvassak és -nézzek: hogyan is kell helyesen felvenni? Mikor kell be- és mikor kilélegezni?
Ezekhez nekem nagyon jól jött a már említett könyv:
a Jógaéletmód Youtube csatorna, ahol Eszti magyarul magyarázza el, mire kell odafigyelnünk:
és a Yoga for Beginners applikáció.
Ez utóbbi angol nyelvű, ingyenes, és minden ászanához láthatunk egy Youtube videót arról, hogyan is kell azt kivitelezni.
Sokszor volt velem olyan, hogy napközben megnéztem egy-egy videót arról, amit munka után gyakorolni terveztem, és így később a szőnyegen már kicsit könnyebb volt.
Amit azonnal észrevettem magamon, hogy ez a fajta rutin nagyon jót tesz nekem.
Egy stresszes (és nagyrészt székben ülős) nap után szinte remegve vártam a pillanatot, amikor hazaérek és leteríthetem a matracomat. Amikor ez (szerencsére ritkán) a napom alakulása miatt kimaradt vagy eltolódott, azt éreztem – fejben és testben is. Még a leglehúzóbb nap után is segített a gyakorlás, hiszen ezidő alatt a figyelmem a testemre koncentrálódott. Akárhányszor kibillent az agyam, kibillent a testem is, és a póz is.
Jó látni azt, ahogyan fejlődünk.
Gyerekként szavakkal kifejezhetetlen módon voltam béna a tornaszőnyegen, és halálosan féltem a fejen- és kézenállástól: leblokkolt az agyam abban a pillanatban, ahogy fejjel lefelé kerültem. Most célul tűztem ki, hogy a második hét végére menni fog a fejenállás.
Először csak a testhelyzethez szoktattam magam, aztán fal mellett gyakoroltam – először csak lendületből. Aztán ahogy a plankek (deszkapóz) hatására a testem egyre erősebb lett, már nemcsak a megtartást csináltam erőből, hanem a lábam felhúzását is, végül pedig már a falra sem volt szükségem.
Kis lépések ezek, de valahol mégis óriásiak, hiszen mindennapos befektetéssel, rövid idő alatt sikerült eltüntetnem magamból egy évtizedeken át tartó blokkot, ami azt mondta nekem:
„Úgysem tudod megcsinálni; soha nem ment!”
A fejlődéssel együtt pedig érkezik a rutin – és érdekes módon ebben a témában számomra a rutin hozza a kreativitást. Hiszen gyakorlás közben az agy is dolgozik, amikor egy előre felvett videó vagy könyvben olvasott gyakorlatsor nélkül próbálja kitalálni, mibe is menjen át az aktuális póz.
Az elmúlt hetekben megtapasztaltam azt, milyen változásokat indíthat el az emberben egy szokás felvétele – akkor is, ha csak napi fél órát gyakoroljuk ténylegesen. Napközben fejben foglalkoztam vele, este munka után pedig kiterítettem a szőnyeget, és már csináltam is.
Mint ahogyan a fejenállás esetében is, az elkövetkező két hétre is megfogalmaztam magamban egy célt – remélem, az odavezető út is hasonlóan feltöltő lesz, mint a fejenálláshoz vezető tizennégy nap.