Többet ér 164, mint 70 000?
Akkor is, ha emberéletről beszélünk?
Létezik a „kisebbik rossz” elvén elfogadható és jogosan elkövetett szándékos emberölés?
Ezekre a kérdésekre keresik a választ Ferdinand von Schirach Terror című színdarabjának majdnem két órája alatt a nézőkből lett esküdtek.
Egy tárgyalóteremben vagyunk, a bíróval (Kiss Eszter), az államügyésszel (Fullajtár Andrea), a védőügyvéddel (Pintér Béla), a vádlottal (Kovács Lehel) és két tanúval (Pálmai Anna és Rajkai Zoltán).
Lassan kibontakozik előttünk a katona karaktere, aki – egészen idáig – követendő példaként állhatott volna minden gyerek előtt, aki ha nagy lesz, vadászgépet szeretne majd vezetni.
Lars Koch élete azonban egy pillanat alatt vett teljes fordulatot, amikor egy küldetés során – a felettesi parancsnak ellenszegülve – kilőtt egy eltérített utasszállító gépet, amelyet a terrorista egy teltházas stadionba szándékozott irányítani.
Bár Koch parancsba kapta, hogy ne lőjön, saját mérlegelése alapján megtette azt – emiatt zajlik éppen a bírósági tárgyalása, melynek során figyelmesen hallgatjuk a vallomásokat, a védő- és vádló beszédeket, és próbáljuk megfejteni a közönség soraiból is észrevehető nem nyelvi jeleket, miközben minden idegszálunkkal igyekszünk a sorok között olvasni.
A darabot nézve az első perctől fogva tárgyalóteremben éreztem magam, az előadás személytelensége, a fantasztikus alakítások, bürokratikus fordulatok, a szereplők, mint egy büntető eljárás résztvevői mind-mind elfeledtették velem, hogy tulajdonképpen színházban ülök.
Minden élet egyenlő, de akkor is, ha egy ember élete árán több mint 400 menthető meg?
Alkalmazható ebben az esetben a joggyakorlat „kisebbik rossz” elve?
Elvárható-e egy katonától, akinek csak egy nagyon rövid időpillanat áll rendelkezésére a döntésre, hogy saját összes addigi tanulmányát, jogértelmezését félretéve kövessen egy parancsot, amivel 70 000 embert küldhet a halálba?
Játszhat-e ember Istent, és ebben a szituációban kire is lehetne azt mondani, hogy Istennek tekinti magát: a parancsot kiadóra, vagy az annak ellenszegülőre?
Milyen elv szerint kellene döntenie a bírónak, az esküdteknek, amikor mást mond a jog, az etika, a számok, a pszichológia, és amikor az összes kimondott vagy gondolt érvre jut egy ellenérv?
Mi lehet ilyen esetben a jó döntés, létezik-e egyáltalán?
Sok más mellett ezek a gondolatok töltötték meg a fejemet – még az előadás után órákkal is. Számomra a Terror tipikusan az a darab, ami nem ér véget a taps után, hanem sokáig vissza-visszatér az ember gondolatai közé.
Ha felkeltette az érdeklődéseteket a darab, legközelebb január 12-én és február 2-án van lehetőségetek megnézni a Kamrában, a Katona József Színház Stúdiószínházában.
A http://terror.theater/ oldalon aktuálisan nyomon követhető, hogy a közönség mely országokban nyilvánította ártatlannak vagy éppen bűnösnek a vádlottat.
A képek forrása: ITT, ITT, ITT