Tombol a nyár. Napfény, friss levegő, koktélok, csobbanás, naptejillat, lebarnult bőr, jegeskávék, jégkrém. A szabadság évszaka.
Végre enyhült a vírushelyzet, és kiszabadultunk az otthoni karanténból – de ez nem jelenti azt, hogy a három hónap egészét muszáj kint töltened. Egyrészt sokszor baromi meleg van, most a kis lehűlés után megint harminc fok felett lesz a hőmérséklet, ami a betondzsungelben egyeseknek szinte már-már elviselhetetlen, és amellett, hogy fél perc alatt csatakosra izzadod a ruhádat, simán le is éghetsz a tűző napon – de az se jobb, ha napszúrással kell feküdnöd a sötét szobában, három jóbarátod, a vizes törcsi, a fájdalom-csillapító és a lavór társaságában.
És akkor még a darazsakról nem is beszéltünk.
Sem a szúnyogokról.
Idén valahogy különösen szívósak a kis dögök.
(Érted… szívósak. Bocs.)
Nyilván ennek az évszaknak is akadnak hátulütői. Egy a lényeg: soha ne legyen rossz érzésed amiatt, hogy inkább bent pihennél, mint kint élnéd az üdítőreklámokból ismert életérzést. Az egyensúly a fontos. Ha épp nincs kedved kimenni a döglesztő forróságba – vagy épp szakad a nyári eső –, és inkább egy jó film vagy sorozat társaságában töltenéd az időt frappucinót kortyolgatva, az is tök oké.
Ha hűsölni szeretnél otthon, az EGLO mennyezeti, lámpás designventilátoraival nem lőhetsz mellé – KATT IDE.
De mint minden évszaknak, a nyárnak is megvannak a tökéletes kísérőfilmjei, sorozatai.
Sokféleképpen kapcsolódhatnak az évszakhoz: akár a könnyed hangvétel, a gyönyörű, napfényes helyszínek, akár a zenék vagy a téma miatt. Gyorsan körbejártam a szerkesztőséget (oké, igazából Messengeren írtam nekik), hogy kiderítsem, kinek mi a kedvenc nyári filmje.
Összeírtam őket, gyűjtöttem melléjük még egy csokorral a legjobb nyári filmek közül, és így jött létre ez a lista – amin főleg olyan alkotásokat találsz, amelyeket én is szívből ajánlok. A gyűjtésben a filmek mellett láthatsz sorozatot és minisorozatot is, úgyhogy egy laza mozizós estéhez vagy üveges szemű, nassolós sorozatdaráláshoz is találtok néznivalót.
A kulcsszó a változatosság:
a családbarát vígjátékoktól és rajzfilmektől az elgondolkodtató drámákon és vérfagyasztó horrorokon át a dobhártyaszaggató akciófilmekig mindenből van bőven.
Ha pedig már láttad valamelyiket, ajánlok mellé néhány hasonló alkotást is, amelyek tuti tetszeni fognak.
Könyvjelzőzd be a cikket, és vedd elő, ha filmet keresel estére – így tuti lesz mit nézned egész nyáron.
Következzen tehát a 60 legjobb nyári film és sorozat!
60. Stranger Things – sorozat
Gyúrd össze Stephen King korai műveit a régi Steven Spielberg filmekkel és A dolog-gal, keverj bele egy jó adag nyolcvanas-évekbeli nosztalgiát, adj hozzá néhány imádnivaló gyerekszereplőt, hozd vissza Winona Rydert a süllyesztőből, és hintsd meg az egészet egy rakat jó zenével – így kapod meg a Netflix slágersorozatát. A Stranger Things kötelező nyári néznivaló, igazi (jó értelemben vett) popcornsorozat, ami az első perctől az utolsóig leköt. Három évad elérhető, úgyhogy eltart majd egy darabig (mondjuk három napig) a dara. Alig várjuk már a negyedik évadot, bár valószínűleg csak jövőre érkezik.
Ha tetszett, ezek is fognak: IT, Stand By Me, Summer of ’84, Back to The Future, The Firestarter, The Gate, Monster Squad, Super 8, E.T., Disturbia, The Goonies
59. High Fidelity (Pop, csajok, satöbbi)
Rob Gordon (John Cusack) egy lemezbolt-tulajdonos: zenemániás, kissé szociopata, nem érti a nőket, és épp szerelmi bánattal küzd. Választ keres nyomorára, úgyhogy összeszedi élete legfájóbb szakításait, majd felkeresi az exeit, hogy rákérdezzen, miért dobták. Nick Hornby könyvét Stephen Frears adaptálta, és remek érzékkel helyezte át a történetet Londonból Chicagóba. A téma miatt a király filmzene adott, a film humora remek, Cusack mindig szerethető – Jack Blacknek pedig minden jelenete arany.
A történetből nemrég egy újraértelmezett, női verzió is készült Zoë Kravitz főszereplésével. És tök jól sikerült.
Ha tetszett, ezek is fognak: About a Boy, Say Anything
58. Mavericks – Ahol a hullámok születnek
Jay Moriarity az egyik legmenőbb szörfös volt – ez pedig az ő története. Egy kamaszfiú, apa nélkül, nagy álmokkal egy baromi nagy hullámról. Remek életrajzi film lett, kiváló dramaturgiával, fantasztikus helyszínekkel és zseniális szörfös és gördeszkás jelenetekkel. De azért készülj fel, hogy sírni is fogsz rajta.
Ha tetszett, ezek is fognak: Soul Surfer, Lords of Dogtown, Point Break, The Endless Summer
57. Animal Kingdom – sorozat
Egy tinisrác elveszíti az anyukáját, ezért a nagymamája befogadja – a gond csak az, hogy a nagyi egy rablóbanda vezetője, a fiai pedig elszánt bűnözők. Amikor a srác bekerül a család életébe, bizonyítania kell. Vajon meg tudja őrizni ártatlanságát?
Az azonos című ausztrál film alapján készült sorozat Dél-Kaliforniában, egész pontosan Oceanside-on játszódik, és tele van szörfös jelenetekkel, medencés partikkal, gördeszkázással és mindenféle adrenalindús nyári jelenettel – szóval remek szórakozás. Nemsokára érkezik az ötödik évad.
Ha tetszett, ezek is fognak: Wrath of Man, Animal Kingdom (film), Blow, The Usual Suspects
56. Fear Street (A félelem utcája) 1. rész: 1994
Végy egy kis Sikolyt, aztán keverd össze a Stranger Thingsszel és a 13 kísértettel – és megkapod a Fear Street első részét. A Netflix új, háromrészes filmsorozata a Libabőr-könyvek írójának, R.L. Stine-nak másik, Fear Street című könyvsorozatát adaptálja – az eredmény pedig igazi Szórakozás. Bár akadnak hibái, ha szereted a zsánert, ne hagyd ki. Nyári tinihorror, a nyolcvanas, kilencvenes évek slasherjeinek jegyében. Várjuk a következő részt – a trailer alapján Péntek 13. előtt fog tisztelegni.
Ha tetszett, ezek is fognak: Scream, Stranger Things, Thirteen Ghosts, Halloween, Freaky, Prom Night
55. Friday The 13th (Péntek 13.) filmsorozat
Ha már Péntek 13.: az alap táboros slashert Jason Voorheesszal (és persze az első részben az anyukájával) talán nem kell bemutatnunk a horrorrajongóknak. Nyári tábor, bulizó tinik, egy hokimaszk és egy baromi nagy machete – minden adott a könnyed nyári szórakozáshoz. Csak azt az ötödik részt tudnánk feledni a mentőssel…
Ha tetszett, ezek is fognak: The Burning, The Prowler, Madman, Halloween, The Slumber Party Massacre
54. The Babysitter (A bébiszitter)
Minél kevesebbet tudsz erről a filmről megtekintés előtt, annál jobb – de ha szereted a horror-vígjátékokat, semmiképp ne hagyd ki, mert iszonyat jó szórakozás. Üdítően vicces, kellemesen véres, tele jópofa popkulturális utalásokkal, férfi-női eyecandykkel és izgalmas jelenetekkel. A folytatás is király.
Ha tetszett, ezek is fognak: The Babysitter – Killer Queen, Idle Hands, Disturbia, Braindead
53. Lost (Lost – Eltűntek) – sorozat
Az Oceanic 815-ös számú repülőjárata lezuhan egy lakatlan(?) szigeten, a túlélőknek pedig boldogulniuk kell az új szituációban. Semmi nem az, aminek látszik, egyre több a rejtély, minden választ újabb kérdés követ – és egy rejtélyes szörny is felbukkan a szigeten, aki sorra szedi áldozatait.
A Lost a klasszikus lakatlan szigetes sztorit remekül megírt karakterekkel és megdöbbentő csavarokkal tűzdelt cselekménnyel fejeli meg, a gyönyörű hawaii helyszín pedig gondoskodik a nyári hangulatról. Bár a lezárás nem minden kérdésre ad választ, nekem az egyik kedvenc finálémmá vált – ha egy izgalmas sorozatra vágysz, amiben tényleg el tudsz merülni, a Lost tökéletes választás.
Ha tetszett, ezek is fognak: Twin Peaks, Fringe, The 100, The OA, Dark
52. Sen to Chihiro no kamikakushi (Chihiro Szellemországban)
A tízéves Chihiro szüleivel új városba költözik, ám amikor áthaladnak kocsijukkal egy alagúton, egy szellemváros fogadja őket. Édesanyját és édesapját hamarosan elveszíti, ő pedig veszélye kerül. Ahhoz, hogy visszakapja a szüleit, számos próbát kell kiállnia.
A japán Hayao Miyazaki (összes) rajzfilmje gyönyörű és egy elképesztő kreativitással megalkotott, ijesztő, de mégis vicces világot mutat be. A Chihiro belső utazásra hív, és legalább annyira szól a felnőtteknek, mint a gyerekeknek.
Ha tetszett, ezek is fognak: Howl’s Moving Castle, Totoro
51. Avengers (Bosszúállók) + a Marvel Moziverzum (majdnem) összes filmje és sorozata
A legjobb nyári filmek listájáról a Marvel szuperhősfilmjei sem hiányozhatnak, hiszen általában könnyed, izgalmas szórakozást kínálnak. Bár néha felmerül egy-két fajsúlyos téma, az egészet olyan formában tálalja Kevin Feige csapata, hogy kicsik és nagyok egyaránt élvezhessék a szuperhőskalandokat. Szerethető főhősök, látványos akciók, remek humor – a huszoniksz film között akadnak bombasztikusabb és egészen kiváló (lásd Avengers, Infinity War, Captain America: Winter Soldier) darabok is, úgyhogy nagyon nem lőhetsz mellé velük. Érdemes akár időrendben végignézni a filmsorozat részeit, elleszel velük egy darabig. (Kivéve a Thor második részét és Edward Norton Hulk filmjét. Ezeket nyugodtan kihagyhatod.) Aztán meg jöhetnek az új sorozatok: a WandaVision, a The Falcon and The Winter Soldier és a jelenleg is futó Loki.
Ha tetszett, ezek is fognak: Marvel’s Runaways, The Dark Knight trilógia (Batman Begins, The Dark Knight, The Dark Knight Rises), Kick/Ass, Jessica Jones, Daredevil, The Punisher, The Boys (az utóbbi öt szigorúan csak felnőtteknek)
50. Blow (Betépve)
George Jung (Johnny Depp) az amerikai álmot kergette: füvet árult a hatvanas évek Kaliforniájában – aztán a hetvenes évekre ő lett a hírhedt Pablo Escobar Medellín kartelljének amerikai összekötője. Lényegében ő hozta létre a kokain piacát az Egyesült Államokban.
Hatalmas bulik, árulások, betépett lazulás és a 60-as, 70-es évek tengerparti világa – az igaz történet alapján készült film egyszerre szórakoztató és szomorú. A gengszterfilm/drogfilm rajongóknak kötelező.
Ha tetszett, ezek is fognak: War Dogs, The Rum Diary, Alpha Dog, Dope, Savages
49. Narcos – sorozat
A világ leghíresebb drogcsászárja egyértelműen Pablo Escobar. Elképesztő vagyona volt, havi 2500 dollárt küldött befőttesgumikra, hogy össze tudja fogni a bankjegyeket. A kolumbiai hatóságok egyszer elkobozták az ingatlanjainak és ingóságainak egy részét: 142 repülőt, 20 helikoptert, 32 jachtot és 140 házat/irodát. A kartellje 15 tonnányi kokaint csempészett ki Kolumbiából – naponta.
A Netflix pedig sorozatot készített az életéről, az Escobar-hajtóvadászatról és az akkori Kolumbiáról. Fülledt helyszínek, fantasztikus zenék és egy elképesztően izgalmas, brutális történet.
(Négy évad jött ki eddig, az első kettő foglalkozik Escobar történetével. A harmadik az utána következő évekre koncentrál – a negyedik és az ötödik pedig Mexikóban játszódik, új szereplőkkel.)
Ha tetszett, ezek is fognak: ZeroZeroZero, Dope, Savages, The Counselor, No Country for Old Men, La Casa de Papel
48. Drive (Drive – Gázt!)
A Sofőr (Ryan Gosling) nem sokat beszél. Fogpiszkálót rágcsál, figyelmesen nézi Patek Philippe óráján, hány másodperc telt el a rablás kezdete óta, majd ha eljön az idő, a gázra tapos, hogy lerázza a rendőröket. A profi sofőr nappal autós kaszkadőrként és versenyzőként dolgozik – de amikor leszáll az éj, rablásoknál segédkezik a menekülésben. Fejből vágja Los Angeles minden utcáját; ő a legjobb a szakmájában. Egyszerű életet él, amíg be nem toppan az életébe egy nő, és minden felborul.
Nicolas Winding Refn filmjében nincsen sok párbeszéd (bár még így is ez a legpopulárisabb munkája), de az eszméletlen rendezés, a kiváló zenék és a fantasztikus hangulat a 2010-es évek egyik legjobb filmjévé teszik.
Ha tetszett, ezek is fognak: Only God Forgives, Nightcrawler, Driver, Thief, Wrath of Man
47. Baby Driver (Nyomd, bébi, nyomd!)
Baby (Ansel Elgort) szintén rablásoknál segédkezik. Szintén ő a legprofibb a szakmájában. Az ő életét is egy nő változtatja meg.
De ezen kívül a filmnek semmi köze az előző tételhez. Míg a Drive egy melankolikus thriller, a Baby Driver egy pörgős, humoros akciófilm – amelynek minden jelenetét alárendelték a zenének: Babynek ugyanis tinnitusa van; folyamatosan cseng a füle egy gyermekkori baleset óta, és hogy ezt elnyomja, egyfolytában zenét hallgat.
Elképesztő autós üldözések, csodás soundtrack, menő verdák és neves színészek – a Baby Driver tökéletes nyári film: igazi adrenalinbomba, amit egyszerűen muszáj fülig érő vigyorral nézned.
Ha tetszett, ezek is fognak: Hot Fuzz, Scott Pilgrim vs. The World, True Romance, Layer Cake
46. Speed (Féktelenül)
Keanu “Lélegzetállító” Reeves, Sandra Bullock és egy busz, aminek nem szabad lelassítania – különben felrobban. A kilencvenes évek akció-alapvetésének sztorija egy faék bonyolultságával vetekszik, de nem is ez a lényeg. Karfamarkolósan izgalmas nyári film, egy őrült száguldás Los Angeles napfényes utcáin.
A trailert viszont nehogy megnézd: az EGÉSZ filmet elspoilerezi.
(A folytatás egy hajón játszódik. És nincs benne Keanu Reeves. Kihagyhatod.)
Ha tetszett, ezek is fognak: Die Hard trilógia, Lethal Weapon 1-4, Live and Die in L.A., Con Air, The Rock, Heat, Mad Max: Fury Road
Folytatás a 2. oldalon – KATT IDE!
Oldalak: 1 2