Már ezer éve szemeztem azokkal a fali díszekkel, amiket papírgurigából készítettek el. Hirtelen felindulásból végül most el is készítettem saját verziómat, és egy egész csomag wcpapírt szabadítottam meg előre megfontolt szándékkal a belső gurigájától. Egy különleges helyszínen forgattam ezúttal, ugyanis meghívást kaptam a Knauf Insulation-től, hogy nézzem meg és mutassam be egyik kedvelt terméküket a fagyapotot. A fagyapotról egyébként már korábban is írtam, amikor bemutattam a hőszigetelésben használt leggyakoribb anyagokat, illetve, hogy melyiket mikor érdemes használni. A videóból most azt is megtudhatjátok, hogy a fagyapot előnyeit mikor tudjátok legjobban kihasználni, sok hasznos információt kaptam Kanyuk Lászlótól, ezeket Veletek is megosztom. A különleges forgatási helyszínem pedig a Skyscanner irodaháza volt, ami egyébként tavaly több belsőépítészeti elismerést is bezsebelt, és én most körbevezetlek Titeket benne.
Remélem elnyeri tetszéseteket mai videóm, ha igen, akkor itt tudtok feliratkozni videós csatornámra. Ha pedig elkészítitek saját papírguriga faliképeteket, akkor feltétlen mutassátok meg nekem, instagramon hashtageljétek #azenispiraciom hashtaggel, vagy jelöljetek be a kép leírásában, @csorbaanita a felhasználónevem.
A fagyapotról tudj meg többet a Knauf Insulation oldalán: http://www.knaufinsulation.hu
Itt tudod elindítani videómat, amiben lépésről lépésre megmutatom, hogyan készítheted el ezt a nagyon mutatós fali dekorációt: