A fesztiválszezonról sokaknak csak az önfeledt szórakozás jut az eszébe – de nem mindenkinek, főleg nem a környéken lakóknak. Legalább ilyen kellemetlen, ha reggel a légkalapács zaja ébreszt bennünket, márpedig az útfelújítások, lakás- és házfelújítások többségét szintén nyárra időzítik. Tudtátok, hogy a tartós zajártalom nem csak kellemetlenséget, de komoly egészségügyi problémákat is okozhat? Elsősorban persze nem az ámeneti zaj, ami ezt előidézheti, hanem a tartós zaj, például a forgalmas helyen élők szembesülhetnek ezzel.
Hosszú távú megoldást jelenthet, ha nyílászáróinkat hangszigetelő ablakokra cseréltetjük, az Inoutic ehhez ad most hasznos tanácsokat.
Bár a zajérzet egyénenként változó, tudományos vizsgálatok szerint a nyugodt, pihentető alvás legfeljebb 20-25 decibel zajterhelés mellett lehetséges. Akik városban élnek, azok számára szinte elérhetetlen ez a szint: már egy forgalmas utca is legalább 70 decibel zajterhelést jelent. Ha épp útfelújítás zajlik az utcánkban, akkor nagyjából 100 decibel, míg egy repülőtér közelében még ennél is magasabb, akár 120 decibel terhelés is érhet bennünket. Megdöbbentő adat, hogy az Európai Unió lakosságának nagyjából 20 százaléka van kitéve ilyen mértékű zajszinteknek.
Sokan alábecsülik a zajártalom maradandó hosszú távú következményeit, pedig közel sem csak az éjszakai álmatlan forgolódásról és a reggeli karikás szemekről van szó. A fül a legérzékenyebb érzékszervünk, ami alvás közben különösen aktív, és ki van hegyezve a zajokra. Ha tartósan nincs lehetőségünk kipihenni magunkat, akkor ingerültséggel, levertséggel, krónikus fejfájással számolhatunk. A gyermekeket érő hatásokra különösen fontos figyelnünk: kutatások szerint például a repülőgépek zajának folyamatos hallgatása ronthat az olvasási készségen és emlékezőtehetségen.
Honnan tudjuk, hogy mekkora zajnak vagyunk kitéve? A fővárosiak számára például online elérhető Budapest zajtérképe, amely viszonylag pontos adatokkal szolgál lakóhelyünkre nézve. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében, például a XVII-XVIII. kerület, illetve Üllő, Monor, Vecsés, Péteri bizonyos területein élők a légiforgalom okozta nappali és az éjszakai zajterhelés mértékéről a Budapest Airport Zrt. honlapján is tájékozódhatnak. A nagyobb vidéki városokban élők pedig a helyi önkormányzatnál, illetve a Kormány.hu megfelelő aloldalán tudnak érdeklődni.
Mekkora változást hozhat az ablakcsere?
Ha elhatároztuk magunkat az ablakok cseréje mellett, akkor érdemes legalább 5 decibel javulást megcéloznunk a hangszigetelésben. Ettől még nem válik meditációs szobává a hálónk, de határozottan jobban fogunk aludni. Ha egy kicsit többet tudunk áldozni annak érdekében, hogy egészségesebb környezetet teremtsünk a magunk és szeretteink számára, akkor 10 decibel hangszigetelés javulással is csökkenthetjük a lakásunkban a zajszintet!
Milyen nyílászárót válasszunk? Ha legalább 4., de még inkább 5. hangszigetelési osztályú terméket érdemes választani. A minőségi nyílászárógyártóknál ez ma már alap, például az Inoutic kínálatában már a középkategóriás Prestige műanyag profilrendszer is 47 decibellel csökkenti a külső zajt. Ehhez persze az üvegezésen sem szabad spórolnunk, hiszen a megfelelő profil és a hanggátló üveg kombinációjára van szükség a tökéletes eredményhez.Még több információt a gyártó oldalán találsz!