Az október a bekuckózásról szól. A forró sütőtökös lattékról, a rozsdaszínű falevelekről, amelyek ropognak a talpad alatt, a gyertyákról, a vastag plédekről – és a rémisztő könyvekről és filmekről. Az október a horror hónapja – hiszen a hónap utolsó napján ünnepeljük a Halloweent, amikor egy éjszaka erejéig a holtak (Michael Myersszel karöltve) visszatérnek a földre.
Sokan tartanak ilyenkor filmmaratonokat (ha te is szeretnél, KATT IDE horrorházas válogatásunkért), de ez az időszak még a szokásosnál is alkalmasabb arra, hogy este kényelmesen elhelyezkedj olvasófoteledben, és belemerülj egy ijesztő történetbe – ami után csak lámpafénynél tudsz majd elaludni.
Az idei év különösen kedvezett a horrornak: remek könyvek jelentek meg az angol nyelvterületeken, és bár itthon a horror nagyon rétegműfajnak számít, szerencsére még így is bőven találunk rémisztő olvasnivalókat.
Horror = olcsó ijesztgetés?
Sokan lenézik a horrort, anélkül, hogy különösebben ismernék a műfajt. Különösen igaz ez a könyvekre. Alantas szórakozásnak tartják őket, pulzusnövelő ponyvának, amelynek semmi köze az IGAZI IRODALOMhoz, és ilyenkor elfelejtik, hogy ez az egyik legősibb, legsokrétűbb műfajról beszélünk.
Már az ókori Rómában és Görögországban is születtek démonos, vámpíros, boszorkányos vagy épp vérfarkasos történetek – de a középkorban is imádták ezeket a rémisztő sztorikat. És persze akkor még nem beszéltünk a 18. századi gótikus horrorról, a 19. századi klasszikus rémtörténetekről vagy a 20. századi weird mesékről…
Edgar Allen Poe, Csáth Géza, Robert Lewis Stevenson, Rudyard Kipling, Henry James, Jack London, Mark Twain, Victor Hugo, Oscar Wilde, Franz Kafka, Bram Stoker, Mary Shelley, H.P. Lovecraft, Clive Barker, Stephen King – mind írtak mára klasszikusnak számító horrortörténeteket.
De miért szeretünk félni?
Ha (jó) horrorfilmeket nézünk vagy ijesztő könyveket olvasunk, kapunk egy ijesztő élményt, ami után visszatérhetünk a valóságba – így könnyebben szembenézhetünk saját démonjainkkal. Ez a műfaj egy egyedülálló élménnyel szolgál: ha jól választunk, átélhetünk egy (vagy inkább több) veszélyhelyzetet – az otthonunk kényelméből. A jó horror a legtöbbször metafora (bár nem mindig, és gyakran remek, szórakoztató alkotások születnek extra rétegek nélkül), és egyfajta pszichoterápiát kapunk, hogy közvetett módon nézhessünk szembe a legfélelmetesebb dolgokkal.
Az ijesztő könyvek segítenek leküzdeni a valós szorongásainkat – egyfajta (fekete) tükröt állítanak elénk, és fontos, nehéz témákról beszélnek szórakoztató formában.
A halálról, a veszteségről, a félelemről, a depresszióról, a céltalanságról, az egzisztenciális szorongásról – vagy épp az alkoholizmusról.
A horror az egyik legváltozatosabb zsáner, hiszen például egy szellemtörténet teljesen más, mint egy vérfarkasos sztori. De beszélhetünk a vámpírokról, zombikról, ghoulokról, maszkos sorozatgyilkosokról, torz szörnyekről, kozmikus rettenetről – szinte biztosan megtaláljuk azokat a műveket, amelyek hozzánk szólnak.
Hoztunk 10 ijesztő könyvet: nem mindegyik horror, de az tuti, hogy olvasás után nem fogod lekapcsolni a lámpát!
A válogatásnál fontos szempont volt, hogy olyan könyveket válasszunk, amelyeket könnyen beszerezhetsz új kiadásban, egyenesen a kiadóktól – így sajnos nem kerültek antikvár könyvek a listára. Csak magyar nyelvű írásokat választottunk.
10. Josh Malerman: Madarak a dobozban
Ahogy H.P. Lovecraft megfogalmazta, az ismeretlen a legfélelmetesebb. Ha valamit nem értünk, nem tudunk megmagyarázni, akkor jobban félünk tőle, mint az ismert rossztól. A Madarak a dobozban (Bird Box) pont erről szól: sorra őrülnek meg az emberek, akik meglátják a VALAMIT – senki sem menekülhet, akinek nyitva a szeme. De hogy boldogulhat az ember vakon a világban? Lehet-e így élni – és egyáltalán: van értelme?
Malerman nyers, minimalista prózájával (Rusznyák Csaba remek fordításában) sallangok nélkül mesél el egy csontig hatoló történetet – nem egy kellemes olvasmány, de baromi izgalmas, és egy-két kép garantáltan beleég az agyadba, ha elolvasod.
(A regényből filmet is készítettek Sandra Bullock főszereplésével, valamint tavaly megjelent a folytatása Malorie címmel.)
Rendeld meg a könyvet IDE KATTINTVA kedvezményes áron!
9. Nick Cutter: A falka
Cserkészek egy szigeten – és egy fura fertőzés, amely csillapíthatatlan éhséggel jár. Nick Cutter (eredeti nevén Craig Davidson) könyve baromi gusztustalan és ijesztő adrenalinfröccs, remekül megrajzolt gyerekszereplőkkel, akik kénytelenek felvenni a harcot egy ismeretlen erő ellen. A falka felépítése is remek: a történéseket különféle újságcikkek és beszámolók szakítják meg az esetről – Cutter bevallottan Stephen King Carrie című (kis)regényéből nyúlta az ötletet. King nem haragudott meg – sőt, imádta a könyvet.
A falka egy remek olvasmány, ha nem riadsz vissza a néha gyomorforgató részletességgel megírt kannibalista jelenetektől – ha bírod a korai King-regényeket, csapj le rá!
Rendeld meg a könyvet IDE KATTINTVA kedvezményes áron!
8. Jeff Vandermeer: Expedíció
Felfedezőcsoport egy rejtélyes X Térségben – ha Lovecraft neve ugrik be, nem tévedsz nagyot, azonban a régi toposz új életre kel Vandermeer keze alatt. Az Expedíció nem egy könnyű olvasmány: a lassan hömpölygő, részletes leírásokkal tarkított szöveg sokakat visszariaszthat, azonban ha egy különleges – és félelmetes – scifi-weird kalandra vágysz, akkor a Déli Végek-trilógia (magában is abszolút élvezhető) első kötetével nem lőhetsz mellé.
(Alex Garland pedig remek filmet készített belőle Annihilation címmel.)
Rendeld meg a könyvet IDE KATTINTVA kedvezményes áron!
7. H. P. Lovecraft összes művei
Cthulhu, Vének, csápok, kozmikus rettenet – Lovecraft neve mára jelzővé vált, és padlást lehet rekeszteni a különféle lovecrafti ihletésű novellákkal és regényekkel. Megihlette lényegében a világ összes (horror)íróját, és egy olyan különleges mitológiát teremtett, ami mára a (pop)kultúra szerves részévé vált.
De milyenek maguk az írások?
Lovecraft művei között akadnak porosabb darabok, de rengeteg fantasztikus novellát és kisregényt találunk az életműben, úgyhogy mindenképp megéri belevetni magunkat Lovecraft világába.
(Aztán ha elfogyott Lovecraft, és bejön a kozmikus horror, vesd rá magad Clark Ashton Smith, Arthur Machen, M.R. James, T.E.D. Klein, Laird Barron és Thomas Ligotti írásaira is – a szerk.)
Rendeld meg a könyvet IDE KATTINTVA kedvezményes áron!
6. Stephen King: Éjszakai műszak
Stephen King első novellagyűjteménye – melynek legtöbb írása King húszas éveiben született – tele van olyan írásokkal, amelyek rémképei gyakran visszatérnek majd álmaidban.
Hiszen ki tudná elfelejteni a címadó novella óriáspatkányait?
Vagy a mumust a szekrényből?
És persze ott vannak azok a rohadék gyerekek is a kukoricában…
A fiatal King abszolút nem fogja vissza magát: az írások a klasszikus EC Comics rémmeséket idézik, csak sokkal félelmetesebbek.
Kihagyhatatlan válogatás.
Rendeld meg a könyvet IDE KATTINTVA kedvezményes áron!
Utána tuti nem mered majd leoltani a lámpát – KATT IDE az energiatakarékos megoldásokért!
5. Ray Bradbury: Októberi vidék
Bár Ray Bradbury neve hallatán a legtöbbeknek könyvégető tűzoltók és rakétaűrhajók jelennek meg lelki szemei előtt, az író elég mélyen elmerült a horror mocsarában is, és számos rémekművet (bocs) is alkotott a zsánerben.
Ilyen például a halloweeni coming-of-age regények alapköve, a Gonosz lélek közeleg – amely nemrég megjelent az Európa Kiadó Kapszula Könyvtár sorozatában –, és az Októberi vidék címre hallgató novellagyűjtemény is.
Kripta, gyilkos baba, vidámpark, szellemkutya, csontváz, vámpírok és természetfeletti viharok – van itt minden, amire szükséged lehet az októberi borzongáshoz Bradbury már megszokott gyönyörű prózájával vegyítve.
Az Októberi vidék egy nagy vödörnyi halloweeni édesség irodalmi megfelelője – a novellák közt biztosan megtalálod a kedvenceidet.
Rendeld meg a könyvet IDE KATTINTVA kedvezményes áron!
4. Nathan Ballingrud: Szörnyvidék
Olvastál már Hemingwayt? Képzeld el az öreg Papát, aki hirtelen rácuppan a klasszikus rémekre, és úgy dönt, hogy oroszlánok és torreádorok helyett vérfarkasokról és alakváltókról ír – így kapod meg Nathan Ballingrud Szörnyvidékét.
A klasszikus rémeknél sokkal ijesztőbbek az emberek: a gondatlan szülők, a kontrollmániás férjek, az alkoholisták és a lézengő fiatalok… De mi történik, ha ezek a kisemberek vámpírokkal, vérfarkasokkal, angyalokkal vagy alakváltókkal találkoznak?
Nathan Ballingrud sokkoló novelláiból megtudod.
(A gyűjtemény nyomán nemrég született egy Monsterland című sorozat is.)
Rendeld meg a könyvet IDE KATTINTVA kedvezményes áron!
3. Bram Stoker: Drakula
Oké, a vérszívó grófot mindenki ismeri – ha meghallod Drakula nevét, szinte rögtön megjelenik előtted Lugosi Béla a köpenyében. De olvastad a könyvet? Érdemes, ugyanis szinte egyáltalán nem öregedett, és még mindig az egyik legjobb vámpírtörténet.
A regényt sokáig csak egy kurta-furcsa verzióban adták ki nálunk, de nemrég végre megjelent a teljes szöveg is. Minden valamirevaló horrorkönyvtárban ott a helye.
Rendeld meg a könyvet IDE KATTINTVA kedvezményes áron!
2. Shirley Jackson: Hill House szelleme
És egy újabb klasszikus: ha kísértetházakról beszélünk, Shirley Jackson regénye kihagyhatatlan. Akkor is, ha láttad a Mike Flanagan által készített (amúgy remekül sikerült) sorozatot, ugyanis az eredeti mű egy sokkal visszafogottabb pszicho-horror, remek jellemrajzokkal és halkan sistergő, majd kirobbanó cselekménnyel.
Szerencsére a sorozat sikerének következtében már nálunk is elérhető magyarul – ha jót akarsz, feltétlenül szerezd be!
Rendeld meg a könyvet IDE KATTINTVA kedvezményes áron!
Ha szeretnéd megvédeni otthonodat a szellemektől, IDE KATTINTVA találsz biztonságos (és szellembiztos) ajtókat.
1. Stephen King: A ragyogás
Ha szereted a horrort, és nem olvastad még A ragyogást, akkor mire vársz?
Rendeld elő a könyvet IDE KATTINTVA kedvezményes áron!
Még néhány könyv és képregény, amit nem javasolt kihagynod (több közülük nehezebben beszerezhető, de megérik az utánajárást):
- Joe Hill: NOS4A2, A szív alakú doboz, Locke & Key – Kulcs a zárját
- Stephen King: Borzalmak városa, AZ, Állattemető, Christine, Csontkollekció, Rémálmok és lidércek
- Clive Barker: Pokolkeltő, Vérkönyvek 1-2. (Szex, halál, csillagfény; Pokoli versenyfutás) (Ne riasszon el az ocsmány borító – a szerk.)
- Susan Hill: A fekete ruhás nő
- Paul Tremblay: Szellemek a fejben
- Grady Hendrix: Horrorstör – A rémület bútoráruháza
- George R.R. Martin: Lázálom
- Ira Levin: Rosemary gyermeke
- Robert Bloch: Psycho
- Daphne Du Maurier: Madarak, A Manderley-ház asszonya
- Henry James: A csavar fordul egyet
- Jack Ketchum: A szomszéd lány (Vigyázz, mert rohadtul össze fog törni – a szerk.)
- Ania Ahlborn: Vértestvérek
- Tananarive Due: A vér hatalma
- Peter Straub: Ghost Story
- William Peter Blatty: Az ördögűző
- Robert McCammon: Csak az enyém
- James Herbert: Patkányok
- Carmen Maria Machado: A női test és más összetevők
- Martin H. Greenberg és Charles G. Vaugh (szerk.): Lopakodó árnyak
- Sárközy Bence (szerk.): Düledék palota
- Ellen Datlow (szerk.): Sötétség
- Roboz Gábor (szerk.): Légszomj
Szerinted melyik a legijesztőbb könyv?
Extra tipp: ha szeretsz kádban olvasni, KATT IDE vagy a képre!
A képek forrása: Agave Könyvek, Fumax Kiadó, GABO Kiadó, Európa Könyvkiadó, Szukits Kiadó
A cikk szponzorált lakberendezési linkeket tartalmaz.