A Moulin Rouge a világ egyik legismertebb szórakozóhelye, a kánkán és a revütánc bölcsője. Homlokzata a vörös malommal egyike Párizs szimbolikus látképeinek, míg a belső tér muráljai a XIX. századi éjszakai életről mesélnek.
A képet Mészáros Katalin készítette
Milyen volt Párizs 130 évvel ezelőtt?
Gyönyörű és szenvedélyes. Az ipar és a gazdaság fejlődött, a kor vívmányait a Világkiállításokon mutatták be a közönségnek. Vidámság és optimizmus hatotta át a mindennapokat – jó üzlet volt ekkor szórakozóhelyet nyitni.
Párizs híres művésznegyede, a Montmartre akkoriban nem volt olyan felkapott, mint most – és ebben rejlett a vonzereje. Charles Zidler üzletember 1889-ben ugyanis kifejezetten azzal a céllal nyitotta meg éppen itt a Moulin Rouge-t, hogy a gazdagoknak legyen hol zülleniük.
A 19. század végén a Moulin Rouge színpadán kánkánozó lányok ikonikus figurái ennek a korszaknak. Jane Avril vagy Yvette Guilbert neve ismerősen csenghet, Henri de Toulouse-Lautrec például több plakátján is megörökítette őket.
A botrányos tánc sokakat bevonzott a mulatóba, azokban itt nem csak a szexuális szabadosság borzolta a kedélyeket – ezek a nők egyszer és mindenkorra leszámoltak azokkal az elvárásokkal, amelyeket a társadalom rájuk kényszerített.
Magasra lendített lábaikkal, dekadens cigánykerekeikkel mindenkinek az értésére adták, hogy szabad emberek, és azt tesznek, amihez csak kedvük van.
Yvette Guilbert-ről írták:
„Ő világosított föl minket arról, hogy a tehetségtelen minisztereket, az ostoba diplomatákat, a köztársasági elnököket, királyokat, pápákat, ágyúgyárosokat, újságfejedelmeket, az elbizakodott tisztecskéket, a nálunknál is ostobább tábornokokat nem muszáj föltétlenül ájultan tisztelnünk, hanem kifigurázni és nevetségessé tenni is lehet, támadnunk is szabad őket, sőt ez a kötelességünk, ha világosságot és szabadságot akarunk.”
A tánckarnak a kezdetektől volt férfi szólótáncosa is,
Valentin le Desossé – vagyis Valentin, akinek nincsenek csontjai.
Jacques Renaudin lendületes mozdulatairól, hajlékonyságáról kapta ezt a becenevet; az ő karaktere ugyanolyan kötelező eleme a show-knak, mint a kánkán vagy a cirkuszi motívumok.
A kép forrása a BBC.com
Ma a Moulin Rouge-ban minden este két előadást tartanak: érdekesség, hogy az aktuális show elnevezése mindig F-fel kezdődik, 1999 óta a Féerie-t (“Tündérvilág”) láthatja a közönség.
Ebben a szuper videóban egy táncoslány egy napját követhetjük végig – s az is kiderül, vajon tényleg megosztják-e egymással a desszertjüket a francia lányok, ahogyan korábbi cikkünkben írtuk.
Már alapításakor is különlegesnek számított a színpad, amely lehetővé tette a díszletek gyors cseréjét, napjainkban pedig speciális effektek színesítik a revüt.
Az impozáns, flitteres-tollas jelmezek már-már hagyományőrzőnek számítanak, bár nem emlékeztetnek a klasszikus népviseletekre…
A káprázatos fejdíszek, tollboák és erotikusan rezgő tollas alsórészek a kezdetektől fogva a Montmartre egyik parányi műhelyében, a Maison Fevrierben készülnek. Mára a műhely a Moulin Rouge tulajdonába került, maroknyi csapatát a szakma utolsó (ám vérprofi) képviselői alkotják, akik generációról generációra örökítik át tudásukat.
A világ különböző részeiről szerzik be a legkiválóbb minőségű strucc-, fácán-, kakas-, gyöngytyúk- és libatollakat, s őrzik a hagyományos technológiákat, így nemcsak új jelmezeket készítenek, de a régieket is könnyedén megjavítják.
A Moulin Rouge varázslatos világa olyan, mintha a modern Párizsban maradt volna egy darab a századfordulóból – abból a pezsgő energiából, amely a belle epoque-ot, a boldog békeidőket áthatotta.
A bőrcsizmácskák masszív sarka alatt ropogó színpadon mintha estéről-estére megállna az idő, és visszatérne egy régi kor gondtalansága, valami nagyon francia, valami, amit nagyon lehet szeretni.
A kép forrása a BBC.com
Kiemelt kép: Lola Belabays