Februárban egymást érik a farsangi bulik, és ezek a télbúcsúztató mulatságok jó apropót kínálnak arra, hogy jelmezbe bújjunk és egy-egy estére kipróbáljuk, milyen lenne valaki (vagy valami) másnak lenni.
A hétköznapokban kevesen engedjük meg magunknak, hogy kísérletezzünk, vagy akár egyik napról a másikra stílust és életmódot váltsunk, pusztán azért, hogy kipróbáljuk, hogyan érezzük magunkat benne – visszatart minket a félelem, hogy mások rosszat gondolnak majd rólunk. A farsangi időszakba viszont ez a kísérletezés tökéletesen belefér, így ha te is inkább óvatos duhajnak vallod magad, mindenképpen használd ki a jelmezesdit egy kis önismereti játékra!
S ha idén éppen se a hableány, se a szuperhős éned nem akar a felszínre törni, a szórakozásból akkor se maradj ki – fogj egy álarcot és irány az éjszaka!
A képet Nicole Law készítette
Ha jártál már a Velencei karneválon, vagy láttál róla képeket, biztosan feltűntek a jellegzetes fehérre festett maszkok és díszes öltözetek.
A Velencei karnevál hagyományai egészen a középkorig nyúlnak vissza, s bár az ünnephez kötődő konkrét események változtak az idők során, általánosságban végig jellemző volt erre az időszakra a szabadosság és a féktelen mulatozás; az embereket még könnyelműbbé tett az álruha viselete, a felismerhetetlenség illúziója.
Ezért aztán született néhány törvény, amely az álarc viselését szabályozta.
Nem volt megengedett például álarc és fegyver együttes viselete, s a kaszinókba sem mehettek be maszkosok. Ezenkívül szigorúan tilos volt magukat nőnek álcázó férfiaknak belépniük apácazárdákba (kérdés, hogy erre volt-e korábban példa, vagy éppen ez a törvény adott ötleteket), s templomokba sem mehettek be álarcban az emberek.
A képet bruce mars készítette
Egy farsangi bulin tehát így vagy úgy, de kell lennie álarcoknak, Csorba Anita most egy igazi különlegességet, egy ehető változatot mutat!
S ha már kötelező kellékekről beszélünk: a farsangi időszak nem múlhat el fánk nélkül! Hogy a nagy klasszikus ne váljon unalmassá, arról Csorba Anita egy jópofa ötlettel gondoskodott. Egészen apróra szaggatta a fánkokat, amelyeket sütés után, párosával hurkapálcára tűzött.
Nem is akármilyenre – szalagosra.
A fánk amúgy is hálás péksüti, nem túl bonyolult az elkészítése, szapora, és sokféleképpen díszíthető. Megmárthatjuk étcsokiban, csorgathatunk rá fehéret, bevonhatjuk cukormázzal, vagy megszórhatjuk dekorcukorral.
Keményvonalas fánkrajongók még az esküvőjükön is kitartanak mellette (lásd a képen), s tényleg nagyon mutatós ezzel a fehér fondant-nal és virágokkal – de az az igazság, hogy a friss, ropogós fánk mindenféle extra nélkül a legjobb.