Véget ért a Sziget Fesztivál. Természetesen mi is kint voltunk (nálam már szinte minden évben kötelező program tinédzserkorom óta), és több jobb-rosszabb koncertet is láttunk, azonban egy volt, ami kiemelkedett a többi közül – a The National Nagyszínpados fellépése.
Már régóta – egészen pontosan a 2007-es Boxer album megjelenése óta – imádom a zenekart, a melankolikus hangulat, a kitűnő hangszerelés, Matt Berninger mély hangja és okos szövegei olyan dalokkal párosulnak, amelyeket sosem tudok megunni. Sajnos a zenekar 2011-es buliját kihagytam, úgyhogy amikor megtudtam, hogy idén újra tiszteletüket teszik nálunk, nem volt kérdés, hogy kint leszek a koncerten.
Az ohiói zenekar előtt Macklemore lépett fel, és mivel a két fellépő célközönsége nem igazán egyezik, a színpadtól elmasírozó emberhadon átverekedve magunkat sikerült a színpadhoz egész közeli helyet belőnünk – uszkve öt perccel a kezdés előtt.
Aztán színpadra lépett a The National, felcsendült az új – remekül sikerült – albumról a You Had Your Soul With You, és a nem túl jó hangosítás ellenére tudtam, hogy imádni fogom ezt a koncertet.
És nem tévedtem.
Sorban jöttek a jobbnál jobb dalok, Berninger tökéletesen, pléhpofával, mégis fantasztikus átéléssel énekelt, a Dessner fivérek kiválóan játszottak gitáron és zongorán, a két Devendorf tesó pedig gondoskodott róla, hogy meglegyen a ritmus – mondjuk Scott basszusa úgy túl volt tolva elöl, hogy a gyomromban éreztem minden pengetést. De ez hátul vagy a keverőnél valószínűleg nem volt problémás.
Külön kiemelném még a vendégénekesnőt, aki pont úgy énekelt, ahogy kellett – amikor úgy hozta a dal, átvette a stafétabotot Berningertől, de a dalok nagy részében kellemes kíséretet nyújtott a morcos fejű szakállas ember éneke mellé.
Szerencsére Berningernek csak a feje morcos – valószínűleg ő a világ egyik legkedvesebb frontembere.
Folyamatosan lejárkált a nézőtérre, és bement a közönség – elő is tört belőlem a fanboy, és amikor lejött hozzánk, muszáj volt megérintenem a vállát – , aláírásokat osztogatott, dobverőt szerzett az egyik rajongónak és egy feldobott lufit is kipukkasztott.
Mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem esett ki az éneklésből. Ha arról volt szó, megfáradt hangon szomorkodott – aztán pillanatok alatt szinte hörgésre váltott a The System Only Dreams In Total Darkness alatt.
Elképesztő a fazon.
A Nagyszínpad ellenére teljesen bensőséges koncert volt, ettől függetlenül nagyon megnézném őket egy kisebb, fedett klubban vagy arénában is, egy kicsit hosszabb koncerten – de így is az év egyik legjobb koncertje volt, amit láttam.
Ha tetszik a The National zenéje, ez is tetszeni fog:
A nyitókép forrása: Consequence of Sound (a képet Kimberly Ross készítette a zenekar egyik korábbi koncertjén), a többi képet én készítettem