Bank és kávézó egyben? A világon szerintem egyedülálló és meghökkentő koncepció lényege, hogy a banki ügyintézés sokkal emberközelibb, és élvezhetőbb folyamat legyen, rugaszkodjunk el az évtizedek során begyepesedett klasszikus és hierarchikus modelltől, hiszen ez már a XXI. század! A Magnet Bank legújabb bankfiókja ugyanis tulajdonképpen egy kávézó, amiben trükkös módon elrejtve, beleszőve a kávézó funkció-sütiző koncepcióba szuperül üzemelő banki ügyintézéseinket és végezhetjük. Ez az innovatív ötlet nekem roppantul tetszett, ami egyébként egybecseng ennek a közösségi banknak a hitvallásával, céljaival is, erről mindjárt egy kicsivel többet is elmondok, mert érdemes tudni, hogy ilyen is van. A helyszín belsőépítészeti kialakítása, mely barátnőm, Nikoletti Petra és a Térkultúra csapata munkáját dicséri, maximálisan hozzájárul ahhoz a tényhez, hogy itt különleges élményben lesz részünk. Gyertek velem beljebb, nézzetek körül, én ott jártam a megnyitás napján, fotóztam, körbevezetlek Benneteket ebben a különleges, szinte mesebeli világban.
Első hazai újbankként először döntött úgy a bank, hogy az átláthatóság jegyében kiszámítja, és ügyfelei tudomására hozza, hogy mekkora összeggel járultak hozzá a bank teljes éves eredményéhez. Azt gondolom,
ahhoz kétség nem férhet, mennyire eltér ez a megszokott banki gondolkodástól, de jön itt még sok más érdekesség is, ami a bank ügyvitelét illeti.
Az ügyfelek ugyanis egy közösség felelős tagjaiként döntést hozhatnak a rájuk eső nyereségrész felhasználásáról, s meghatározhatják, hogy a bank milyen társadalmi kezdeményezéseket támogasson (Közösségi Adományozási Program).
Abban is biztosak lehetnek a banki ügyfelek, hogy megtakarított pénzük nem fog környezeti vagy társadalmi szempontból káros tevékenységet finanszírozni. A közösségi termékek által az ügyfelek maguk határozhatják meg, hogy betétben elhelyezett pénzük mely hitelcélt vagy mely konkrét hitelfelvevőt támogassa.
Különös ügyféljogokat kínál a bank a számlavezetés területén is: minden banki lakossági ügyfél maga határozhatja meg havi számlavezetési díjának mértékét.
Azt gondolom, ezek a merőben szokatlan banki irányelvek, ha valakinek az érdeklődését felkeltették, akkor itt érdemes tovább tájékozódnia róla, mi meg most térjünk rá a tértervezésre, azaz a kávézó belsőépítészeti kivitelezésére, mert az is legalább ennyire érdekes.
Petra és csapata remek munkát végzett. A kávézóba belépve rögtön érezzük, hogy egy különleges helyre érkeztünk. A bejárattól balra egy klasszikus és elegáns márványpult várja a kávérendeléseinket, előtt régi moziszékeken várakozhatunk és nézelődhetünk. A pultnál sütizésre és a banki ügyintézővel történő egyeztetésre egyaránt lehetőség van. A tekintetünket egyből megragadja a zöldfal, és a sok valódi növény, illetve engem elsőre a szépséges, újrahasznosított faanyagból készült asztalkák varázsoltak el.
A motiváló falfeliratoktól kezdve, a kirakatba foglalt egyáltalán nem hagyományos banki mappákon keresztül, az igényesen és ötletesen kialakított gyereksarokig minden apró részlet tökéletes összhangban van. Ez minden lakberendező, tértervező álma szerintem, amikor a megrendelő is hisz abban, hogy úgy lehet egy tér komplex és teljes, ha a legapróbb részletekre is odafigyelünk.
Ha betértek ide egy kávéra látni fogjátok, hogy még az itallap is összhangban van a belső enteriőrrel, amiért le a kalappal a tervezők és a megrendelők előtt is. Ha még többet szeretnétek olvasni a részletekről, vagy a tervezési folyamatról, ami szintén igen tanulságos, akkor látogassátok meg a Térkultúra ezen blogbejegyzését, ahol mindenről beszámolnak (például, hogy hova rejtettek el újrahasznosítva 2200 PET palackot)
Köszönöm a meghívást, öröm volt számomra ennek a helynek a megnyitásáról beszámolni!
Új Magnet Bank és Közösségi Kávézó: Budapest, V. kerület, Balassi Bálint utca 9-11.
fotók: Flashback 1-7ig
utolsó három pedig saját 🙂