Dumbledore merengője
Akit hozzám hasonlóan egy kicsit is magával ragadott Harry Potter és a varázslóvilág, biztosan emlékszik Dumbledore professzor merengőjére. Akik nem voltak ilyen lelkesek a téma iránt: a merengőt tulajdonosa emlékeinek tárolására használta. A fejből kiúszó gondolatfonalak úgy őrizték meg az emléket, ahogy azt tulajdonosa megélte, ahogy az adott esemény megjelent az elméjében – később pedig egy filmhez hasonlóan újra és újra visszanézhette őket.
„Erre mindig emlékezni fogok, ezt meg kell őriznem!”
Sokszor gondoljuk ezt, miközben valami fontos történik velünk. Valójában azonban nem tudjuk felidézni a teljes történést, csak pillanatképeket – annak lenyomatait, ahogyan az adott szituációban éreztük magunkat.
Ezért van az, hogy lehet egy esemény bármilyen jelentős, ha nem töltött el engem boldogsággal, nem fogok tudni rá jó érzésekkel visszagondolni.
Egyedi emlékek
Az emlékek keletkezésekor agyunk egyedivé teszi a történéseket: csak úgy fogom tudni felidézni később, ahogyan én éltem meg akkor.
Jó példa erre egy osztálytalálkozó. Sorban jönnek elő a régi sztorik, és ha a történet nem volt a gimi legnagyobb szenzációja, és a mesélő nem azt a mozzanatot jeleníti meg, amely a mi agyunkban is megragadt – bármilyen lelkesen is adja elő egy rekesz sör elfogyasztása után –, fogalmunk sem lesz, miről beszél.
Emlékeinket előhívhatjuk szándékosan, visszagondolva arra, milyen jó, vagy éppen milyen borzalmas is volt nekünk akkor. Ezek az előhívások azonban sokkal inkább tükrözik az emlékező pillanatnyi érzéseit, amelyeket a történtek kiváltottak belőle, mint magát a konkrét eseményt. Nem úgy emlékszünk vissza valamire, amikor felszabadultak vagyunk, mint amikor szorongunk.
Az is előfordulhat, hogy spontán idéződik fel bennünk a múlt egy történése. Ez a környezetünkben megjelenő ingerek összességnek hatásával magyarázható, amely olyan mértékben tartalmazza az eseményre emlékeztető mozzanatokat, hogy bár nem szándékosan, de előhívtuk azt.
Emlékmás
Dumbledore professzor merengőjéhez visszakanyarodva: előfordult, hogy egy varázsló – nem túl etikus módon – megpróbálta a saját vagy egy másik mágus emlékét megváltoztatni. Erre azonban az emlék tulajdonosa rájött, amikor ismét elő akarta hívni azt – a gondolatfonal megsérült. Nem kell azonban a Roxfortig mennünk ahhoz, hogy hasonló jelenséggel találkozzunk, ugyanis
agyunk képes arra, hogy változtasson az eredeti emléken, esetleg megpróbálja kitörölni azt.
Traumatikus események után előfordul, hogy az illető az emlék törlésére utasítja az agyát, ez azonban nem minden esetben sikerül tökéletesen: a külső körülmények összjátéka felidézhet egy elnyomott emléket. Különösen gyakran fordulhat elő ez poszttraumás stresszt megélt embereknél, akik nem tudták feldolgozni az eseményeket.
Egy csodálatos elme
Agyunk egyszerre félelmetes és csodálatos, részben felfedezetlen terep. A mai napig foglalkoztatja a szakembereket, mire és hogyan is emlékszünk. Ahhoz azonban, hogy a jelent felszabadultan tudjuk megélni, fel kell dolgozni a velünk történteket, akkor is, ha éppen nem ez tűnik a legjobb megoldásnak.
Csak így maradhatnak az emlékek ott, ahová tartoznak: a múltunkban.
A képek forrása: Student Edge, Wikipedia Commons, Brighteon, Youtube, Harry Potter Wiki, Talkspace, Amino
.jpg){kind=link}
