Ma van a magyar költészet napja.
Nem véletlenül erre a napra esik az ünnep:
1905-ben ezen a napon született József Attila.
Április 11-én az egész országban költészetet ünnepeljük – 1964 óta él ez a hagyomány. Szerte az országban rengeteg különféle program várja a versek szerelmeseit a mai napon – de ha nem mész el egyikre sem, akkor se bánkódj.
Hoztunk neked négy fantasztikus verset.
Szánj rájuk néhány percet a metrón ülve, ebédszünetben vagy épp egy unalmas tanóra közben – mindig jól jön egy kis énidő, és egy remek vers jobbá teszi a napot.
Kezdjünk rögtön egy kakukktojással, egy évszázadokon és országokon átívelő mondatni koprodukcióval – egy eredetileg francia vers közvetkezik, François Villontól – amit átköltött Faludy György.
BALLADA A SENKI FIÁRÓL
Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.
Fagyos mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
s így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.
A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem a Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.
S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.
Jöjjön másodiknak egy költemény a lázadásról és a szépség, az értékek szeretetéről – egy vers, ami nem értettek meg, és emiatt eltanácsolták a költőt szegedi egyetemről – a költőt, akinek születésnapján a magyar költészetet ünnepeljük.
Következzen tehát József Attila híres verse.
TISZTA SZÍVVEL
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.
1925. március
Most evezzünk kicsit boldogabb vizekre, következzen egy életigenlő, különleges atmoszférájú vers,
Kosztolányi Dezsőtől.
MOST HARMINCKÉT ÉVES VAGYOK
Most harminckét éves vagyok.
Nyár van.
Lehet, hogy tán ez, amire
vártam.
Egészséges bronzarcomat
aranyfénnyel veri a nap,
és lassan
megyek fehér ruhában a
lugasban.
Pipámba sárgálló dohány,
a füstje kékes, halovány.
A fák alatt egy kerti széken
alszik szelíden feleségem.
A küszöbön fiam. A szeme kék láng,
nagy szőke fej.
Álmos, puha száján csiklandva csorran
a lanyha tej.
Vad délután, a föld parázsló.
Részeg-virágok és darázs-szó.
Ha haldoklom, ezt suttogom.
Nyár volt.
Jaj, a boldogság máshová
pártolt.
Egészséges bronzarcomat
aranyfénnyel verte a nap,
és lassan
mentem fehér ruhában a
lugasban.
Pipámba sárgálló dohány,
a füstje kék volt, halovány.
A fák alatt egy kerti széken
aludt szelíden feleségem.
A küszöbön fiam. A szeme kék láng.
Nagy szőke fej.
Álmos, puha száján csiklandva csorrant
a lanyha tej.
Vad délután volt és parázsló.
Részeg-virágok és darázs-szó.
1917
S végezetül egy kortárs író/költő verse az elfogadásról, amelyet az Autizmus Világnapjára (április 2.) írt.
Szabó T. Anna
VAN EGY VILÁG
Van egy világ, amit belülről ismerek,
és nem tudom, hogy oszthatnám meg veled,
mert fontosabb a szavaknál, ez mindig kiderül –
én benne vagyok és itt van legbelül.
Az én világom oszthatatlan,
és elmerülnék most magamban,
de hadd legyek mégis itt veled:
te érts meg olyankor is, amikor én nem értelek!
Van egy világ, amiben mindig csak ma van,
ahol egyedül vagyok, de itt vagyok önmagam,
a világomban rend van, és ezt a rendet ismerem,
nekem legbelülről kerek az életem.
Az én világom oszthatatlan,
és elmerülnék most magamban,
de hadd legyek mégis itt veled,
mert belülről tudom, hogy így szeretsz,
te érts meg olyankor is, amikor én nem értelek!
A nagyvilágban nem vagyunk egyedül,
erre kevés a szó, ez mindig kiderül –
mindenki külön világ, mégis értünk emberül,
mert ami igazán fontos, az itt van legbelül.
Az én világom oszthatatlan,
és elmerülnék most magamban,
de hadd legyek mégis itt veled,
mert belülről tudom, hogy így szeretsz,
és értesz olyankor is, mikor én nem értelek!
2013
Neked melyik a kedvenc versed?
A képek forrása: Wikipedia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Wikipedia, Wikipedia, Unsplash, Szabó T. Anna honlapja