Vannak olyan nyaralások, amikor egyszerűen csak jól akarjuk érezni magunkat. Kikapcsolni az agyunkat és passzívnak lenni: finomakat enni, egymás után inni a koktélokat, és süttetni magunkat a parton.
Vannak kirándulások, amiknek kész tervekkel kezdünk neki, mert éppen arra vágyunk, hogy aktívan éljük meg a napokat, minél több állomással, állandó mozgásban.
És vannak utazások, amikor hirtelen azon kapod magad, hogy egészen egyszerűen pont ott vagy, ahol szeretnél lenni, és biztosan tudod: még dolgod van ezzel a hellyel.
Számomra Bali pontosan ilyen.
Most erről a kalandról olvashattok egy (remélhetőleg) nem sormintával készült beszámolót.
Ha valaki kimondja a hely nevét, Baliról sokaknak első körben valószínűleg az ugrik be, hogy a sziget a likevadász influencerek gyűjtőhelye, a kelleténél kékebb vizekkel és égbolttal, valamint kötelező pálmafákkal és a medence feszített víztükrén az ember elé úsztatott luxusreggelikkel.
És természetesen, az hogy Bali messze van.
De mégis mi igaz ebből?
Kezdem az egyetlen rossz hírrel: Bali valóban rohadt messze van. Egészen pontosan itt:
Tizennyolc órát repültünk, összesen három repülőgéppel utazva, a végére elkerülhetetlenül bedagadó lábakkal, masszív undorral a repülős kajától és a Dunkin Donuts cukros fánkjaitól, ellenben irgalmatlanul szomjasan.
Néhány hasznos infó az utazást tervezőknek:
Balin hat órával később van, mint Magyarországon, úgyhogy készülj fel a jetlagre.
Ahhoz, hogy meglátogasd az országot, nem szükséges előre vízumot váltanod, a reptéren kapsz egy harminc napra szóló engedélyt egy nagyjából kétperces (és úgy háromnegyed órás sorbanállást igénylő) procedúra után.
Nincs olyan védőoltás, amit az utazás előtt célszerű beadatni magunknak, viszont nagyon megkönnyíthetjük az életünket a tipikusan ezen a környéken használt probiotikumokkal minden étkezés előtt.
De Bali megéri bevállalni a fent említett dolgokat. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy amit Instagramon láttok Baliról, azt szorozzátok meg százzal, és talán még úgy sem lesz hiteles a kép.
A természet mindenhol, de tényleg mindenhol ott van, és a helyiek mindent meg is tesznek, hogy ott is maradjon: óriás pálmafák, zöld növények mindenhol, a dzsungel, helyenként megzabolázva, máskor szabadon eresztve, gyönyörű színű virágok.
Egész erdők, amelyek a majmok felségterületei, nem csak állatkertek, ahol rácsok mögé zsúfolva mutogatják őket.
Ültetvények az egész szigeten, ahol már ott helyben meg is kóstolhatod a kávét vagy a kakaót, hiszen nem viszik a termést sehová feldolgozni.
Gyönyörű, egészséges hibiszkusznövények – az ezekből készült teát pedig a kávéhoz hasonlóan már ihatod is, miközben az üzlet előtt, ahol ezeket megvásárolhatod, békésen szundikál egy luwak macska (aki a világ legdrágább kávéjának elkészítéséhez szolgáltatja az alapanyagot – a szerk.).
A mekis menüd mellé pakolt McRizs (tényleg ez a neve) pedig csak egy újabb felhasználása a szigeten termesztett rengeteg rizsnek. A balinézek együtt élnek a természettel, viszont fel is használják ajándékait: kerti bútorok, épületek, dísztárgyak alapanyaga a bambusz, építkezésekhez pedig faanyag helyett Ázsia-szerte elterjedtek a kókuszdiókból származó hulladékanyagok.
Bali egy mesevilág, a szó minden értelmében:
olyan színes a hit- és szimbólumrendszerük, hogy egy európai halandónak inkább el sem magyarázzák, mit is ábrázolnak az egyes faragások, csak kedvesen mosolyognak a kérdéseken.
És az emberek hisznek: az isteneiknek kis áldozati tálkákat helyeznek ki, füstölőket égetnek. Ez nem csak látszat: minden családnak van saját szentélye. A boltok, éttermek tulajdonosai is komolyan veszik a vallásukat és minden reggel elhelyezik az isteneiknek szánt ajándékokat. A vallások művészeti alkotásaiknak is állandó elemei, az isteneikről készült színes képek mindenhol ott vannak.
Derű és nyugalom, egy kis egészséges leszarással – a balinézek mentalitását valahogy így lehetne összefoglalni. Valahogy ezt éreztem az embereken, akárhová is mentünk.
Nem sietik el a dolgokat, a pontosság miatti stressz abszolút ismeretlen fogalom számukra.
Lehet, hogy kicsit később, lehet, hogy kicsit máshogy, mint ahogy eleve számítottunk rá, de minden elkészül és mindennek eljön az ideje, és összességében véve, legtöbbször elégedettek voltunk a végeredménnyel. Az első pár napban kicsit fura volt, hogy nyomát nem találtuk a nyugatabbra érezhető teljesítési kényszernek, a gyorsaságot kiharcoló környezetnek.
Utána rájöttünk, hogy mennyire igazuk van – valószínűleg ezért is mosolyognak állandóan, és mosolyogtunk többet mi is az utazás alatt.
De talán a legfontosabb mindebből: a legtöbben boldogok azzal, amijük van, amennyijük van. Igaz ugyan, hogy a kinti árak jóval alacsonyabbak, mint amihez szokva vagyunk, viszont jóval kevesebb pénzből is élnek – nálunk elképzelhetetlen számok ezek.
Az arcokon viszont a legapróbb és legkezdetlegesebb házikók előtt is mosoly volt: mosolyognak az étteremben, a boltban, mosolyogtak a kézművesek, miközben a karkötőket rakták össze a kis bódékban. Nem úgy tűnt, hogy a helyiek körében népbetegség lenne a depresszió vagy a szorongás.
Órákon keresztül írhatnék még, rakhatnék a cikkem mellé rengeteg fényképet és ismeretterjesztő cikket, de attól félek, az sem adná át azt, amit Bali adni képes az embernek. Oda kell menni, meg kell élni, lehetőség szerint minél hosszabb ideig, és visszahozni belőle annyit, amennyit csak tudunk.
A képek forrása: ITT, saját